Nemzetközi Kodály Szemináriumot tartanak Chilében

Örömmel tudatom, hogy januárban megrendezésre kerül az első Nemzetközi Kodály Szeminárium a Valparaisoi Katolikus Egyetemen, Chilében. A kéthetes program oktatói mindannyian chileiek, őket az elmúlt nyolc év során képezte ki Dr. Carlos Miró, aki korábban húsz évig a kecskeméti Kodály Intézet docense volt, ketten közülük Kecskeméten is tanultak. A program krediteket nyújtó posztgrad képzés. Küszöbön áll a Kodály Intézet megalapítása is. Ha van ismerősötök Latin-Amerikában, USÁ-ban vagy Spanyolországban, akit érdekelhet, kérlek, osszátok meg vele az információt.

Január 6-án vette kezdetét az első chilei Nemzetközi Kodály Szeminárum a Valparaisói Katolikus Egytemen. A kéthetes program oktatói Dr. Carlos Miró-nál tanultak éveken át, aki korábban húsz éven keresztül a kecskeméti Kodály Intézet docense volt.

A képzés hivatalos honlapja szerint a január 17-ig tartó kurzus 80 tanórát foglal magában, az oktatás pedig kezdő és haladó szinten is folyik. A tervek szerint hamarosan Kodály Intézet is alakul Valparaíso városában.

Solti Ágnes

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »