A légitársaságok veszteségeket szenvedtek a sarkvidéki hideg miatt

Az amerikai légitársaságok 1,4 milliárdos veszteségeket szenvedtek az Egyesült Államok középső és északi részét sújtó sarkvidéki hideg miatt az új év első hetében – írta csütörtökön a The Los Angeles Times című napilap.

A rendkívüli hideg miatt 19 ezer járatot kellett törölni, és 76 ezer indulását elhalasztották. A fennakadások jobbára a detroiti, a New Jersey-i, a chicagói, a clevelandi és az atlantai repülőtereket érintették. Csak január 7-én 5 ezer járat nem tudott időben felszállni.

A lap szerint az ítéletidő miatt legalább 8 millió ember nem tudta igénybe venni a légitársaságok szolgáltatásait. Az utasok mintegy 970 ezer dolláros kárt szenvedtek, ami részben a kihasználatlan munkaidővel mérhető, részben pedig azokkal a költségekkel, amelyeket a szállodai szolgáltatásokra kellett költeniük a járattörlések miatt.

A légitársaságok kárait elsősorban az üzemeltetéssel járó többletköltségek tették ki, a járattörlések és -késések miatt ugyanis nem tervezett földi kiszolgálásra volt szükség.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »