Kevesebb pénzből gazdálkodik 2014-ben a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács

Az ideinél kisebb költségvetésből gazdálkodik 2014-ben a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT). A szervezet hétfői ülésén a büdzsé mellett a jövő évi munkatervet is elfogadták.

A vajdasági magyarság országos kisebbségi önkormányzati szerve a tervek szerint jövőre 429,5 millió dináros, mintegy 1,1 milliárd forintos pénzügyi keretet használ fel. Várkonyi Zsolt, az MNT Közigazgatási Hivatalának elnöke felszólalásában közölte: annak ellenére, hogy a költségvetés kisebb az ideinél, a programok megvalósítására mégis több pénzt tudnak fordítani. Ennek oka, hogy takarékossági intézkedéseket hoznak, illetve máshogyan osztják el az összegeket. Emellett a 2013-ban már megvalósult tervekre sem kell költeni, így nem okoz fennakadást a 16,5 millió dinárral (43 millió forinttal) „soványabb” büdzsé.

Korhecz Tamás, az MNT elnöke a pénzügyekkel kapcsolatban a hétvégén kijelentette, hogy szerbiai forrásokból közel 100 millió dinárt (260 millió forint), Magyarországról pedig háromszor ekkora összeget kap a szervezet 2014-ben. A hazai összeg nagy részét oktatási és kulturális intézmények támogatására, illetve tájékoztatási eszközökre költik, a mintegy 3 millió eurós (900 millió forintos) magyar támogatásokból pedig főként a kiemelt stratégiai programokat, például a felsőoktatási ösztöndíjprogramot pénzelik.

Az MNT jövő évi tervei között szerepel a több éve húzódó ifjúsági stratégia kidolgozása, illetve egy új, tudományügyi stratégia elkészítése. A nyelvhasználat, a tájékoztatás, a kultúra, az oktatás, a demográfia és a civil szféra területén a már megkezdett stratégiákat kívánják folytatni.

Az év végi hajrában 23 előterjesztést fogadott el a nemzeti tanács, a saját 2014-es költségvetésük és munkatervük mellett az MNT által alapított, illetve társalapított intézmények jövő évi büdzséjét és munkatervét is megvitatták.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »