Elriasztja a vállalkozókat a kormány politikája

A szlovákiai vállalkozók az adminisztratív költségek és a bürokrácia növekedését tartják a vállalkozás legnagyobb akadályának – derül ki az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) tegnap közzétett felméréséből.

A cégek 83%-a tartja a fent jelzett problémákat a legsúlyosabbnak, míg 2010-ben ezek aránya csak 68 százalék volt. Romlott a helyzet az adózás szempontjából is. Míg 2010-ben a megkérdezettek 68%-a gondolta azt, hogy a szlovák adórendszer optimális, ma már csak 26%, ami egyértelműen a társasági adó és az áfa növelésével magyarázható.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »