Fico nagyobb államfői jogköröket szeretne

Robert Fico, a Smer köztársaságielnök-jelöltje szerint az államfői tisztség nem gyengébb a kormányfőinél. Úgy véli azonban, hogy csak politikailag érett személyiség láthatja azt jól el, nem pedig egy „tanonc”, aki csak az államfői hivatal ellátása közben szerezné a tapasztalatait.

Amennyiben megnyeri a jövő március 15-én esedékes köztársaságelnök-választást, szeretne több végrehajtó elemet vinni a tisztségbe – jelentett ki Fico a szlovák hírügynökségnek adott interjújában. „Olyan tevékenységekről beszélek, amelyek hasonlítanak ahhoz, amit most kormányfőként végzek” – magyarázta, miközben azt sem zárta ki, hogy köztársasági elnökként például a parlamenti képviselőknél vagy a kormánytagoknál lobbizna, hogy elfogadjanak egy olyan törvényjavaslatot, amelyet ő helyesnek tart.

Mint mondta, az európai csúcstalálkozókon való részvétel azonban továbbra is kormányfő feladata maradna. „Az alkotmányos tényezők külföldi tevékenysége aránylag jól elosztott. Ez valószínűleg a jövőben is így marad. Amennyiben azonban a kormánynak érdekében állna, hogy elnökségem idején a tapasztalataimat és az egyes kormányfőkhöz fűződő személyes ismeretségemet kamatoztassam, akkor ezt nagyon szívesen megteszem” – szögezte le a kormányfő.

Fico azt is hozzáfűzte, hogy pártja azon a véleményen van, hogy a köztársasági elnöki tisztség jelentőségének a jövőben növekednie kell. „Az államfő lesz az, aki a hatáskörein keresztül pozitívan befolyásolhatja a parlament elnöke, a kormányfő és a közte zajló párbeszédet” – mondta, hozzáfűzve, hogy a legfőbb alkotmányos tényező sokkal hatékonyabban is bekapcsolódhat a társadalmi vitába, és tevékeny formában is ki veheti a részét a kormány külpolitikájának támogatásából.

„Az, akit jövőre államfővé választanak, csak azokkal a hatáskörökkel számolhat, amelyeket szlovák Alkotmány lehetővé tesz a számára” – jelentette ki Fico, aki szerint Szlovákiában sohasem születik alkotmányos egyezség az államfő jogköreinek megerősítést illetően. Amint azonban hangsúlyozta, a szóban forgó tisztség nem a jogkörökről szól, hanem arról, milyen mértékben képes az adott személy a nehéz helyzetekben valódi politikai vezető egyéniségként megnyilvánulni, aki képes találkozókat szervezni, enyhíteni a feszültségeket és az ellentéteteket. „Ez lesz a köztársasági elnök egyik legjelentősebb feladata, s ebből kifolyólag nagyon aktív szereplője lesz a politikai színtérnek” – jelentett ki Robert Fico.

Kitekintő / Felvidek.ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »