Lecsukták Izraelben a tüntető afrikai menekülteket

Autóbuszokon börtönbe elszállították a jeruzsálemi kormányzati épületeknél tüntető afrikai menekülteket kedd délután – derült ki az izraeli katonai rádió jelentéséből.

A mintegy kétszáz, az elmúlt években Afrika felől illegálisan Izraelbe vándorolt szudáni és eritreai vasárnap hagyta el a számukra kijelölt gyűjtőtábort.

Először a Negev-sivatagban felépített tábortól mintegy hatvan kilométerre lévő Beér-Sevába mentek, de onnan a rendőrök nem engedték buszra szállni őket Tel-Aviv és Jeruzsálem felé. A vasárnap éjjelt a buszpályaudvaron töltötték, majd hétfőn gyalog indultak Jeruzsálem felé. A hétfő éjszakát egy útba eső kibucban töltötték, ahol meleg ételt és ruhákat kaptak.

Kedden Jeruzsálemben a kneszet (parlament) és a miniszterelnöki hivatal előtt tüntettek, mert véleményük szerint az izraeli hatóságok nem ismerik el menekültstátusukat, sőt nem is foglalkoznak érdemben kérelmeikkel.

A rádióban megszólaló Gideon Szaár belügyminiszter szerint minden menekültstátus iránti igényt megvizsgálnak, de az illegálisan Izraelbe érkezők döntő többsége nem tekinthető politikai üldözöttnek, csak gazdasági bevándorlónak.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök kijelentette, hogy a „beszivárgóknak” vissza kell menniük elzárásuk helyére, vagy eredeti hazájukba.

„Izraelben ragaszkodunk határaink őrzéséhez és a törvény betartatásához”- tette hozzá.

A Jeruzsálembe menetelők előzőleg másfél-két évig börtönben voltak, ugyanis egy korábbi törvény – amelyet a legfelsőbb bíróság szeptemberben alkotmányellenesnek ítélt és eltörölt – lehetővé tette az Izraelbe törvénytelenül behatolók legfeljebb hároméves elzárását.

A kneszet múlt héten elfogadott új szabályozása viszont mindössze egy évig engedélyezi elhelyezésüket, ráadásul nappal nyitott kapukkal működő gyűjtőtáborokban.

Ezekben a táborokban nem vállalhatnak munkát, naponta háromszor be kell jelentkezniük, de nappal szabadon távozhatnak a létesítményből, csak éjszakára zárják be a kapukat. A szabályok megszegése esetén viszont zárt helyen történhet további fogva tartásuk.

Az új törvények nyomán a hatóságok azonnal megkezdték a menekültek átszállítását, miután a múlt héten elkészült a hamarosan 3300 menekült befogadására alkalmas menekülttábor.

Izraelben a kormányzati adatok szerint körülbelül ötvenháromezer, főleg Eritreából és Szudánból származó illegális afrikai bevándorló él.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »