Az USA aggódik az új orosz rakéták miatt

Oroszország megerősítette, hogy rakéták telepítését tervezi az Európai Unió keleti határának közelében. „A Nyugati Katonai Körzet hadászati rakétacsapatai Iskander típusú és egyéb taktikai rakétákkal vannak felfegyverkezve” – mondta Igor Konashenkov, a Védelmi Minisztérium szóvivője. Az érintett körzethez tartozik a litván és lengyel területekkel határos kalinyingrádi régió is – írja a The Washington Times.

A nagy, akár 500 kilométer hatótávú Iskander rakétákkal szembeni hatékony védelem még nem ismert, éppen ezért az USA aggodalma nem alaptalan. Putyin szerint Oroszország számára létfontosságú a rakéták telepítése, hiszen csak így tudja ellensúlyozni a NATO rakétapajzsát.

A litván védelmi miniszter, Juozas Olekas szerint a régió militarizálása csak bizonytalansághoz és feszültséghez vezet, ezért fontos, hogy a továbbiakban ellenőrizhessék az oroszok tevékenységét a térségben.

„Az Egyesült Államok osztja a térségbeli államok aggodalmát és arra sürgeti Oroszországot, hogy ne tegyen további lépéseket a régió destabilizálása felé” – nyilatkozta Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium szóvivője. Oroszország szerint a rakétarendszer védelmi célokat szolgál.

Lukáts Lőrinc

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »