„Puha trojkával” támad az EU

Pénzügyi ösztönzőt is magába foglaló partnerségi megállapodásokkal tenné érdekeltebbé a valutaövezet tagállamait a hosszú távú szerkezeti reformokban az az új mechanizmus, amelynek „alapkövét” csütörtökön kezdődő találkozójukon teszik le az EU28-ak állam- és kormányfői.

Vajúdtak a hegyek és egeret szültek? Előre borítékolható, hogy számos elemző a korábbi ambíciók feladásának fogja tekinteni azt a csütörtöki EU-csúcson jóváhagyandó tervet, aminek célja, hogy az eddiginél jobban elkötelezze az egységes valutaövezet tagországait a gazdaság növekedését és nagyobb versenyképességét hosszabb távon előmozdító szerkezeti reformok mellett.

Az Európai Tanács jóváhagyására váró javaslat értelmében a kormányok „szerződéses megállapodásokat” írnának alá az Európai Bizottsággal és a Tanáccsal, amelyekben politikai kötelezettséget vállalnának a növekedést és a munkahelyteremtést elősegíteni hivatott strukturális reformokra. Ezért cserébe pedig egy szolidaritási mechanizmus keretében kölcsönökhöz juthatnának a reformok esetleges költségeinek a fedezéséhez. A szerződésből és az azt kísérő szolidaritási mechanizmusból álló új eszköz „partnerség” néven vonul majd be az EU egyre gazdagabb gazdaságpolitikai szótárába.

„Ez egy ösztönzésen alapuló partnerség, és nem egy új kényszerzubbony” – jelentette ki egy névtelenül nyilatkozó uniós illetékes. Az Európai Szemeszter részévé váló új gazdaságpolitikai koordinációs eszköz hozzáadott értéke az lenne, hogy a növekedést és a versenyképesség javítását hosszabb távon elősegítő reformokra sarkallná a tagállamokat. Az új mechanizmus kivétel nélkül valamennyi eurózóna tagra vonatkozna, kivéve a programországokat. Egy tagállami diplomata egyfajta „puha trojkának” nevezte a megoldást, ugyancsak utalva arra, hogy azt nem ostorként alkalmaznák, hiszen abból már éppen van elég az EU arzenáljában.

A szerződéses viszonyra vonatkozó elképzelés eredetileg Berlintől származik és az európai szemeszter keretében a kormányokhoz címzett országspecifikus ajánlások jobb és nagyobb fokú végrehajtását célozta. Német részről visszatérő panasz volt, hogy a tagállamok jó, ha 20 százalékát teljesítik az Európai Bizottság által tett ajánlásoknak. Bár a német számot Brüsszelben általában túlzónak tekintik, azt elismerik, hogy számos ország vonakodva veti alá magát az eljárásnak és gyakran nem vesz tudomást a Bizottság által javasolt, de tanácsi szinten is jóváhagyott országspecifikus ajánlásokról. Berlin ezért jogilag kötelező szerződésben rögzítette volna a tagállamoknak előírt gazdasági reformokat, és a szerződés betartását az Európai Bíróság ellenőrizhette volna.

Ennek a megközelítésnek azonban kezdettől fogva nem volt nagy realitása, a javaslat fő céltáblájának számító déli tagállamok ugyanis nem láttak a maguk számára semmi előnyt benne, legfeljebb akkor, ha pénzügyi és egyéb ösztönzőket is beleszőttek volna a mechanizmusba. Ezt az egyensúlyt tükrözi a szerződés aláírása (vagyis a felelősségvállalás) és a szolidaritási mechanizmus (azaz a pénzügyi ösztönzés).

A szerződéses megállapodás alapját a tagállamok által benyújtott nemzeti reformprogramok és az azokra megszülető országspecifikus ajánlások képezik majd. De, a jelenlegi helyzettől eltérően csak olyan korlátozott számú strukturális reformvállalás kerülhet a politikailag (tehát jogilag nem) kötelező dokumentumba, ami mellett a tagállamok ténylegesen is elkötelezik magukat. Ez annyiban tér el a jelenlegi módszertől, hogy abban az országspecifikus ajánlásokba olyan pontok is bekerülhetnek, amelyekkel az adott tagország nem ért egyet.

A tagállam, a Bizottság és a Tanács közötti szerződésbe viszont csak olyan kötelezettségvállalás kerülhet bele, amit a tagország is ezer százalékig elfogad. A szerződés tartalmi része pedig a szóban forgó tagország és a Bizottság közötti egyeztetések során alakulna ki, és miután közös nevezőre jutottak egymással, a Tanácsnak is jóvá kell azt hagynia. Ha a tagország és a Bizottság nem tud közös nevezőre jutni, akkor szerződés sem lesz, aminek a megkötésére tehát ilyenformán senkit sem lehet kényszeríteni. Ha viszont a tagország bevállalja, akkor előreláthatóan jobban érdekelt is lesz annak megvalósításában.

EU-források szerint az ilyen szerződésekbe belemenő tagállamok jutalma az lehet, hogy a szerkezeti reformok melletti elköteleződésnek köszönhetően hitelesebbé válhatnak a befektetők szemében, és kedvezőbb feltételek mellett vehetnek fel hiteleket. Ez főleg Olaszország, Spanyolország vagy Szlovénia számára lehetne előnyös.

Az érem másik oldala, hogy az ambiciózus reformokért cserébe, illetve az azokkal járó költségek enyhítésére anyagi ösztönzés is járna. Ennek részleteit, azaz a szolidaritás jellegét, intézményi formáját és a támogatás mértékét csak a következő hónapokban dolgozzák majd ki. Jól értesült források szerint ugyanakkor a tagállamok költségvetési nehézségei miatt ingyentámogatásra nincs hajlandóság, ezért valószínűleg kölcsönökhöz juthatnak majd ezek az országok. Valahogy úgy, ahogy annak idején a Világbank is ad hoc kölcsönöket nyújtott országoknak célzott gazdasági reformok végrehajtásához.

A szerződések és a szolidaritási mechanizmus összes részletét 2014. júniusáig kell kidolgoznia Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnökének irányítása alatt az illetékeseknek. Azzal, hogy a júniusi EU-csúcson az állam- és kormányfők végleges döntést hoznak.

Addig is azonban három feltételt már előre lefektetnek a tagállamok a csúcs végén elfogadandó záróközleményben, amelynek tervezete a BruxInfo birtokába jutott. Az első, hogy a partnerségi eszközben részt nem vevő országok számára semmiféle anyagi kötelezettséggel nem jár majd a dolog. Kettő: a szolidaritási mechanizmusok nem válhatnak a jövedelem-kiegyenlítés eszközévé, és az EU többéves pénzügyi keretére sem lehet hatásuk. Végül pedig tiszteletben kell, hogy tartsák a tagállamok költségvetési szuverenitását. Mindez eleve annak elkerülését célozza, hogy egy külön büdzsé szülessen. A szolidaritási mechanizmus máskülönben jogilag kötelező keret lesz, hiszen kölcsönnyújtásról van szó.

Nem vonatkozik majd az új partnerségi eszköz azokra az eurózóna tagállamokra, amelyek makrogazdasági kiigazítási programot teljesítenek (praktikusan Görögország, Portugália és Ciprus). Hiszen ezeknél az országoknál mind a pénz, mind pedig cserébe a rövid- és hosszú távú reformok adottak.

Forrásaink szerint nem evidens a partnerség azon eurózóna tagok számára sem, amelyekkel szemben eljárás folyik a túlzott mértékű államháztartási hiány vagy a túlzott mértékű makrogazdasági egyensúlyhiány miatt. Előbbieknek ugyanis az úgynevezett kettes (gazdaságkormányzási) csomag keretében gazdasági partnerségi megállapodást, utóbbiaknak pedig a túlzott mértékű egyensúlytalanságot korrigáló cselekvési tervet kell készíteniük. Így az ő esetükben nem feltétlenül lesz szükség külön partnerségi szerződésekre, bár eleve ez sem lesz kizárva.

A szerződésekbe foglalandó intézkedések munkaerő- vagy árupiaci reformokra, az államigazgatás hatékonyságának növelésére, a kutatásra és innovációra, az oktatási és a képzési rendszer reformjára, a foglalkoztatásra és a társadalmi befogadásra terjedhetnének ki az EiT következtetéseinek tervezete szerint.