Egymilliárd eurós kölcsöntől esett el Athén

Görögország nem tudott megállapodni nemzetközi hitelezőivel a következő kölcsönrészlet, egy létfontosságú egymilliárd eurós összeg megadásáról. Erről Janisz Szturnarasz görög pénzügyminiszter számolt be hétfőn késő este újságíróknak. A Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió és az Európai Központi Bank alkotta trojka képviselői egy hétig voltak Görögországban, hogy elvégezzék a gazdaság állapotának legújabb felülvizsgálatát, és döntsenek a részletről.

A kölcsön megadásához a legfontosabb az lett volna, hogy megállapodjanak a végletesen eladósodott állami fegyvergyártó cég, az EAS átszervezéséről. De a trojka képviselői megvizsgálták azokat a terveket is, amelyeket a szintén csőd szélén álló állami bányavállalat, a LARKO, valamint az ELVO teherautógyár privatizálására készített a kormány. Áttekintették az új ingatlanadó bevezetésének és a magánszektor átszervezésének terveit is.

A hitelezők képviselőivel való hétfői tárgyalás után Antonisz Szamarasz miniszterelnök és Szturnarasz pénzügyminiszter nagyon pesszimistának tűnt azzal kapcsolatban, hogy az eurózóna pénzügyminiszterei kedden jóváhagyják-e az országnak nyújtandó pénzügyi mentőcsomag szóban forgó részletét.

MTI / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »