Pénzbírság járhat a prostitúció igénybevételéért Franciaországban

Franciaországnak a melegházasságok ügye után ismét egy erősen vitatott, és megosztó szociális kérdéssel kell szembenéznie: egy új törvény a szexmunkások kuncsaftjait büntetné. A javaslat eredeti célja a prostitúció visszaszorítása lenne. Az ügy fogadtatása kettős; élénk és nyilvános vita, valamint kínos, ám annál többet mondó csend egyaránt jellemzi. Az biztos, hogy egyik európai országban sem kapott még ekkora figyelmet hasonló szabályozás. Tiltani vagy szabályozni kell? Erkölcsi, vallási, esetleg emberi jogi kérdés? Méhkasba nyúlt az egyébként is népszerűségét vesztett Hollande-kormány.

Franciaországban heves vitát kavar a december 4-én elfogadott törvényjavaslat: a szexmunkásokra és azok ügyfeleire vonatkozó indítvány elsődleges célja a prostitúció nagymértékű visszaszorítása lenne. Ezen kívül a prostituáltak védelmét, és a nők elleni erőszak csökkenését is várják a rendelettől. A szexuális szolgáltatásokat igénybevevők a jelenlegi állás szerint akár 1500 eurós büntetésre is számíthatnak, sőt a visszaesők ennek majdnem kétszeresével, 3750 euróval is számolhatnak majd a továbbiakban. A javaslatban alternatív lehetőségként szerepel ezeknek az embereknek a tanfolyamokon való tájékoztatása arról, hogy milyen kockázatokkal jár a szexuális tevékenységek értékesítése.

A szabályozás azonban nincs szinkronban a közhangulattal. A TNS Sofres közvélemény-kutatása ugyanis kimutatta, hogy bár a válaszadók 73 százaléka erőteljesebb fellépést vár el a kormánytól a kérdésben, mégis csak 22 százalékuk támogatná a bírságolásokat. Az emberek ehelyett inkább az oktatásra és a megelőző kampányokra helyeznék a hangsúlyt: ebben látják a probléma megoldását. A Causette című francia feminista lapban látott napvilágot februárban a HOPE ide vonatkozó tanulmánya, eszerint a francia lakosság mindössze 32 százaléka támogatja a büntető intézkedéseket, és 73 százalék meglepő módon inkább a bordélyházak újbóli megnyitását szorgalmazná.

Ezzel szemben Najat Vallaud-Belkacem, a női jogok minisztere mégis úgy nyilatkozott, hogy Franciaország nem az az ország, ahol támogatják a prostitúciót. Ugyanakkor azt is hozzátette: „Ez a kérdés most nem az erkölcsök körül forog, hiszen nem akarjuk az erkölcscsősz szerepét játszani. Ez az ügy a pénz körül forog, ami a prostituáltak nyomorát táplálja.” A miniszter nyilatkozatát az ellenzéki UMP egyik képviselője a következő kérdéssel toldotta meg: „A férfi vágyak kielégítéséről vitázunk, de mi a helyzet a női vágyakkal?”

A prostitúció olyan érzékeny kérdés, amire nehéz igazán jó megoldást találni. A kritikusok arra figyelmeztetnek, hogy az üzlet ugyanúgy folytatódna tovább, csak feketén, amellyel még nagyobb veszélynek tennék ki az érintetteket.

Egyesek erkölcsi, míg mások vallási szempontból közelítik meg a kérdést, többen pedig azzal érvelnek, hogy mindenkinek szuverén joga eldönteni, mihez kezd a saját testével. A parlamenti ülések ideje alatt az épület előtt tiltakozók sokasága gyülekezett. A transzparensek között olyan feliratok szerepeltek, mint a „Velünk alszol, de ellenünk szavazol.” Thierry Schaffauser, a STRASS francia szexmunkások szakszövetkezetének egyik aktivistája szerint a kormány ezzel ellehetetleníti őket a munkában, s elveszi a bevételi forrásukat is. Több ezer független prostituált retteg az ügyfelei elvesztésétől. Ez alátámasztja azt az érvelési pontot, miszerint erős különbséget kellene tenni azok között a szexmunkások között, akik önszántukból választják ezt a kereseti lehetőséget, és azok között, akik akaratlanul kerültek az emberkereskedelem gyűrűjébe.

A francia belügyminisztérium becslései szerint a szexmunkások 80-90 százalékát a külföldről bevándorló nők teszik ki. Ők főként a keleti régiókból, főként Romániából, Bulgáriából érkeznek, de sokan jönnek az afrikai országokból, sőt Kínából és Dél-Amerikából is. Túlnyomó többségük emberkereskedelem áldozatává vált. Rajtuk is segítene az új törvény, hiszen a tervek szerint hat hónapos, megújítható tartózkodási engedélyt kapnának azok, akik kiszállnak az „utca üzletéből”.

A többféle petíció aláírásán felül a vitába már hírességek is beszálltak, köztük Catherine Deneuve színésznő és Charles Aznavour énekes, akik nyílt levélben tiltakoztak a törvény bevezetése ellen. Egy másik levélben pedig szó esik arról is, hogy ha a parlament beleavatkozik a szexualitás kérdéseibe, az odáig fajulhat, hogy később bármely más emberi és szabadságjogba is beleszólhat.

A francia országgyűlés alsóháza ezen a héten megszavazta a szóban forgó törvényjavaslatot. A szexmunkások ügyfeleit kriminalizáló törvényjavaslat várhatóan 2014 nyarán kerül a felsőház törvényhozói elé.

Zsoldos Diána

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »