Választások után tárgyalások

A Magyar Közösség Pártja Országos Elnöksége értékelte a megyei választásokat, és áttekintette a megyei tárgyalások lehetőségeit.

Berényi József pártelnök szerint a párt jelöltjei tisztességesen helytálltak, „megteremtették az alapot arra, hogy sikereket érjünk el a következő választások során is. Az MKP úgy indult a megyei választásokba, hogy 36 megyei képviselője volt, és most 38 megyei képviselővel vág neki a következő négyéves időszaknak. Ez még változhat is, tárgyalások folynak független képviselőkkel is, lehet, hogy az MKP-frakciókba további három személy lép be, és így 41 fős képviselettel venne jelen az MKP a megyei önkormányzatok munkájában”.

A Besztercebánya megyében született eredmény minden bizonnyal változást hoz nem csak a megyében, hanem az egész országban, sőt, a határon túl is. „Európai szinten a kisebbségi kérdés újra az asztalra fog kerülni, mert a Besztercebánya megyében született eredmény egyik oka a rendezetlen romakérdés – amelyet a kormány előszeretettel söpör a szőnyeg alá. Ahogy a magyar kérdésre is úgy tekint a kormány, hogy azt nem lehet megoldani, de nem is kell foglalkozni vele, majd valahogy az idő megoldja. Ha a kormánynak nem sikerül egy megfelelő roma integrációs politikát kidolgozni és végrehajtani EU-támogatással, akkor a probléma tovább fog terjedni. A történtek után bizonyára változni fog a politikai diskurzus Szlovákiában, a témák bizonyos szempontból visszafejlődnek majd az emberi jogi és szociális integrációs kérdések felé, és itt nekünk fel kell sorakoztatnunk a magyar ügyeket is.” – mondta Berényi József.

A megyei választások eredménye után folynak a tárgyalások megyei hivatalok felállásáról. „Kassán arról, hogy legyen alelnökünk. Besztercebányán nem tárgyalunk, hiszen Kotlebával semmilyen együttműködést nem akarunk, Nagyszombat megyében lesz alelnökünk, ennek személyéről a párt illetékes szervei döntenek. Pozsonyban is szeretnénk megőrizni az alelnöki posztot, ez nem olyan egyszerű, mert az arányok eltolódtak. Nyitrán – a besztercebányai eredményre is tekintve – alkalom lehet arra, hogy legyen magyar alelnök, nem hiszen, hogy tovább is fenn akarják tartani azt a politikai hidegháborús helyzetet, ami az elmúlt nyolc évben volt. Látok esélyt arra, hogy változzon a helyzet, és a második legnagyobb frakció, a 15 fős MKP-s klub kapjon egy alelnöki tisztséget” – tájékoztatott a pártelnök.

Kitekintő / Felvidék.ma

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »