Obama megnyugtatta az izraeli miniszterelnököt

Barack Obama amerikai elnök vasárnap felhívta telefonon Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, hogy megvitassa vele a Hatok csoportja és Irán között az iszlám köztársaság nukleáris programjáról megkötött átmeneti megállapodást, és kétoldalú konzultációt kezdeményezzen az átfogó megoldásról – közölte a Fehér Ház.

A két vezető megerősítette: közös céljuk, hogy megakadályozzák Irán atomfegyverhez jutását. Obama rámutatott, hogy a Hatok – az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország – az elkövetkező hónapokat egy olyan tartós, békés és átfogó megoldás kidolgozására kívánják fordítani, amely eloszlatná a nemzetközi közösségnek az iráni nukleáris programmal kapcsolatos aggodalmait.

Az amerikai elnök, összhangban az amerikai-izraeli szoros, baráti konzultáció iránti elkötelezettségével, kijelentette az izraeli miniszterelnöknek: azt szeretné, hogy az Egyesült Államok és Izrael kezdjen haladéktalanul konzultációt az átfogó, tárgyalásos megoldást célzó erőfeszítésekről.

Obama hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok Izrael melletti szilárd elkötelezettsége nem változott, és Washingtonnak jó oka van kételkedni Irán szándékaival kapcsolatban. A kommüniké szerint az amerikai elnök és az izraeli kormányfő megállapodott, hogy a következő hat hónapban szorosan egyeztetnek az ügyben, miközben a Hatok és Irán a hosszú távú megoldásról tárgyal.

Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap hajnalban jelentette be, hogy a Hatok és Irán képviselői közötti tárgyalások eredményeként létrejött egy hat hónapos időtartamra szóló megállapodás, ami lehetővé teszi egy későbbi átfogó egyezmény kidolgozását.

Irán kötelezettséget vállalt arra, hogy korlátozza nukleáris atomprogramját és lehetővé teszi nukleáris létesítményeinek helyszíni ellenőrzését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szakértői számára. A hatok csoportja cserébe az Irán elleni szankciók „korlátozott, ideiglenes és célzott” enyhítésére tett ígéretet.

A megállapodást valamennyi részt vevő fél, valamint az ENSZ-főtitkár és az Európai Tanács elnöke is üdvözölte, míg Izrael aggodalmának adott hangot. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök történelmi hibának nevezte a megállapodást.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »