A török-amerikai tárgyalás középpontjában Szíria

A napokban Chuck Hagel, amerikai védelmi miniszter megbeszélést tartotta Pentagonban a török külügyminiszterrel. A tárgyaláson a két ország kapcsolatának elmélyítéséről, valamint a közel-keleti térséget érintő kérdésekről volt szó, melyek közül kiemelt helyen a szíriai konfliktus szerepelt. A szíriai konfliktus Törökországot, mind szomszédos államot kiemelten érinti. Nem csak a menekültkérdés kapcsán, hanem a törökországi „harcokban” előforduló, esetleges határon átívelő támadások miatt is.

Az USA szempontjából kiemelt fontosságú, hogy a Törökországba telepített NATO felügyeletű rakétaelhárító rendszer további egy évig marad a szír-török határon. Az amerikaiak kifejezték, hogy a védelmi rendszer megelőző funkciót lát el a határon, mely az elmúlt időszakban is nagy segítséget nyújtott a törököknek a szíriai konfliktus túlterjedésének elkerülésében.

A törökök szemszögéből az elhárítórendszer üzemeltetésén túl a szíriai vegyi fegyverek használata a kulcskérdés, mivel – a szomszédságra tekintettel – őket hatványozottan érinti az ügy. Ezért vállalnak fontos szerepet a vegyi fegyverek bevetésének kivizsgálásában, azok ellenőrzésében és leszerelésében.

Mindazonáltal a szíriai menekültkérdés kezelése komoly humanitárius problémákat vet fel, melyet a környező államok egymagukban nem tudnak kezelni. Ezért is sürgetik a helyzet mielőbbi kezelését.

Gregovszki Judit

Felkapott hírek

Friss hírek

Országos járványügyi szabályozásra váltana Németország

A szövetségi kormány várhatóan kedden, egy rendkívüli ülésen fogadja el és terjeszti a törvényhozás elé az új rendszert leíró jogszabályt. A fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvényt módosító javaslat révén a széttartó, tartományonként változó szabályozás helyébe országosan egységes előírások kerülnek.

Read More »

Aggasztó az indiai járványgörbe

Indiát is elérték a koronavírus erősebb mutációi, ami a járványgörbe brutálisan meredek emelkedésével járt. Az 1,39 milliárd lakosú ázsiai országban az új azonosított esetek száma szinte napok alatt ugrott a napi 30-50 ezres tartományból 150 ezer fölé, egy hónapja pedig még csak napi 10-20 ezer közötti fertőzöttet regisztráltak.

Read More »