Elfogadták: drasztikusan megnyírbálták magyarok jogait

Bekiabálásokkal tarkított, élénk vita után fogadta el a kormány emberi jogi, nemzeti kisebbségi és nemi egyenlőségi tanácsa a kisebbségi bizottság statútumának módosítását. Ezentúl minden kisebbség csak egy szavazattal bír majd a bizottságban, így a kis kisebbségek még könnyebben leszavazhatják a nagyobbakat.

A tanács civil szférát képviselő tagjai nagyrészt azt javasolták, hogy a tanács halassza el a módosításról szóló szavazást, így ugyanis még nem lépne életbe. Laco Oravec (Milan Šimečka Alapítvány) azt kérte az ülést vezető Tomáš Borec igazságügyi minisztertől, hogy tekintettel a kialakult feszült helyzetre várják meg, amíg a tegnap hiányzó tanácselnök, Miroslav Lajčák párbeszédet kezdeményez az egymás ellen fordult kisebbségek között a témáról. „Afféle puccs zajlott az utóbbi ülésen” – emlékeztetett Oravec.

Borec viszont mindvégig a megbízott kormánybiztos, Mária Jedličková álláspontját védte azt állítva, hogy a bizottság törvényes módon döntött az egy kisebbség – egy szavazat elv bevezetéséről. A kisebbségi bizottság agendájának 90%-át olyan témák alkotják, amelyek csak a nagy kisebbségeket érintik, érvelt Petőcz Kálmán, aki kisebbségi szakértőként volt jelen az ülésen. „És most a kicsik fognak dönteni arról, hogy a nagyok jól érzik-e magukat?” – kérdezte. A bizottság törvényesen és transzparensen döntött, ismételgette Jedličková. „Ha olyan transzparens minden, akkor miért nem engedték be a szóban forgó ülésre a kisebbségi szakembert?” – kérdezte Šarlota Pufflerová civil aktivista. Jedličková szerint, nem jelentkezett nála senki ilyen ügyben az ülés előtt. Információink szerint viszont Jedličková a hivatal alkalmazottai előtt ígérte meg Petőcznek, hogy ott lehet a bizottság ülésén. Štefan Chudoba oktatásügyi államtitkár szerint a kisebbségek vitája szerinte csak a pénzről szól. A tanács államigazgatást képviselő tagjai végül leszavazták a civil szféra küldötteit, így a változás életbe léphet. „Szomorú vagyok, mert ha így folytatjuk, legközelebb majd azt fogjuk megszavazni, hogy valamelyik kisebbséget kizárják a bizottságból” – mondta a szavazás után Laco Oravec.

Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »