Meghalt Walt Disney lánya

Diane Disney Miller, Walt Disney lánya, Disneyland egyik ihletője 79 éves korában hunyt el egy esés során szerzett sérülései szövődményeként.

Az 1923-ban a Disney fivérek, Walt és Roy által alapított Disney vállalatot a vezetés egy tagja, Bob Iger szerint mélyen lesújtotta a veszteség híre. „Walt Disney hőn szeretett lányaként és Disneyland egyik ihletőjeként különleges helyet foglal el a társaság történetében és a rajongók szívében” – fogalmazott közleményében Iger.

Diane Disney 1933-ban született, ő volt szülei egyetlen vér szerinti gyereke. 1954-ben férjez ment Ron Miller profi futballjátékoshoz, aki 1978-ban a vállalat elnöke, majd néhány évvel később vezérigazgatója lett.

Ron Miller 1984-ben távozott székéből, helyét a Michael Eismerből, Jeffrey Katzenbergből és Frank Wellsből álló csapat vette át, amely az álmoskás élményparkból és animációs stúdióból álló céget a szórakoztatóipar egyik fellegvárává, kasszasikereket, tévés produkciókat és új kalandparkokat tömörítő birodalommá alakította.

Diane Disney és férje Napa Valleyben 1976-ban borászkodni kezdett, de Walt Disney lánya emellett nagy gondot fordított apja nevének ápolására. Kulcsszerepe volt a Los Angeles központjában Frank Gehry által tervezett Walt Disney Concert Hall megépülésében, valamint a 2009-ben megnyílt Walt Disney Family Museum létrehozásában San Franciscóban.

Az asszonyt észak-kaliforniai otthonában érte a halál kedden – tudatta a San Franciscó-i Walt Disney Családi Múzeum.

MTI / Parameter.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »