Kivetkőzött magából a botrányos polgármester

Tovább dagad a botrány a torontói polgármester körül: Rob Ford csütörtökön kamerák előtt egy trágár kifejezést használva tagadta, hogy orális szexre tett volna ajánlatot egyik volt kolléganőjének.

Ford irodája előterében újságírók egy csoportjának nyilatkozva azzal fenyegetőzött, hogy beperli három korábbi beosztottját, mert szerinte valótlanul azt állították rendőrségi vallomásaikban, hogy ő iszákos és drogfogyasztó. Arra hivatkozva, hogy nős, tagadta azt a vádat, miszerint prostituáltat vitt volna be a hivatalába – állítása szerint a nő egy családi barát volt -, valamint hogy orális szexre tett volna ajánlatot egy volt asszisztensének. A politikus néhány órával később bocsánatot kért amiatt, hogy trágár kifejezést használt ország-világ előtt.

A legnagyobb kanadai város pártfüggetlen polgármestere a múlt héten kénytelen volt elismerni, hogy crack kokaint szívott. Az erről készült felvétel először fél évvel ezelőtt kezdett el keringeni az észak-amerikai ország médiájában. Az üggyel kapcsolatban a torontói városi tanács szerdán nyilvános, a tévék által is közvetített ülést tartott, amelyen Ford bevallotta, hogy azután is vásárolt tiltott kábítószert, hogy 2010-ben polgármesterré választották.

A polgármester elismerte, hogy alkalomadtán sok alkoholt fogyaszt és kábítószerhez nyúl, de elutasította azt a tanácsot, hogy vesse alá magát elvonókúrának. Csütörtökön azonban már azt mondta, hogy addiktológusok egész csapata segít neki gondjai megoldásában.

A 44 tagú városi tanács szerdán 41:2 arányban megszavazott egy petíciót, amelyben felszólította a polgármestert, hogy legalább ideiglenesen maradjon távol a hivatali munkától, és rendezze személyes problémáit. Ő továbbra sem hajlandó lemondani.

A testületnek nincs törvényes eszköze az elöljáró lemondatására, ezért több tagja jelezte, hogy ha Ford nem hajlandó távozni, akkor Ontario tartományt kérik fel arra, hogy törvényben rendelkezzen a polgármester eltávolításáról. Kathleen Wynne tartományi miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy nem Ontario dolga eldönteni, ki kormányozzon Torontóban, de hozzátette, hogy a városi tanács új jogi eszközöket fog kapni feladata ellátásához.

Újabb fordulat az ügyben, hogy a polgármester, aki a botrány miatt a múlt héten elvesztette egy rádióműsorát, a Sun News Network nevű konzervatív tévéadón jövő hétfőtől műsort vezethet fivérével, az önkormányzati képviselő Doug Forddal együtt.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »