Az izraeliek már nem bíznak az USA-ban

Az izraeliek többsége, 55 százaléka nem bízik abban, hogy Amerika az Irán nukleáris programjáról folytatott tárgyalásokon gondoskodna a zsidó államban élők biztonságáról – közölte csütörtökön a jeruzsálemi közszolgálati rádió egy általa megrendelt közvélemény-kutatás alapján.

A két ország kapcsolatában szokatlan bizalmi válságról tanúskodik, hogy sokkal kevesebben, mindössze 31 százalék szerint lehet ebben az ügyben Washingtonra támaszkodni, miközben a megkérdezettek fennmaradó részének nem volt kialakult véleménye az ügyben.

Az izraeliek bizalmatlanok voltak azt a kérdést illetően is, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök megbízható képet kapott-e az Egyesült Államoktól az Iránnal folytatott tárgyalásokról. A kutatásban részt vevők 42 százaléka szerint az amerikai kormányzat nem festett hűséges és pontos képet, csak az izraeliek negyede hitt a pontos tengerentúli tájékoztatásban.

A rádió harmadik kérdése arra vonatkozott, hogy jogosnak vélik-e Netanjahu Amerika-ellenes bírálatát a formálódó iráni atomegyezménnyel kapcsolatban. A kapott adatok szerint a zsidó állam lakóinak többsége egyetért a kormányfővel: 40 százalék jogosnak és megfelelő mértékűnek tartja az izraeli miniszterelnök kritikáját, 22 százalék indokoltnak vélte ugyan, de túlzónak tartja, míg 30 százalék bizonytalan volt ebben a kérdésben.

A kutatást a Rafi Smith Intézet végezte Izraelben a felnőtt zsidó lakosság reprezentatív mintájának vizsgálatával.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »