Újabb amerikai ámokfutó

A fegyveres nyugodtan besétált a Los Angelesi Nemzetközi Repülőtérre (LAX), majd az egyik ellenőrzőpontnál elővette fegyverét és lövöldözni kezdett. Azonnal megölte a repterek biztonságáért felügyelő Transport Security Agency (TSA) egyik emberét, hét civil utast pedig megsebesített. A támadót a rendőrök tűzharcban elfogták, akit jelenleg kórházban ápolnak, a rendőrök pedig arra várnak, hogy kihallgatható állapotba kerüljön – írja a Huffington Post.

A gyanúsított, Paul Ciancia az információk szerint rendezett körülmények között élt, a középiskolában viszont magányosan töltötte az idejét. Tegnap reggel katonai ruhában, kezében egy papírszatyorral sétált be a repülőtérre és több forrás szerint is volt nála egy cetli, amin leírta, hogy TSA alkalmazottakat és disznókat akar gyilkolni.

Azóta már újra megnyitották a repülőtér néhány terminálját és a forgalom nagyon lassan elkezdett újra haladni. Los Angeles polgármestere, Eric Garcetti arra kéri az utasokat, hogy ha tehetik, inkább szervezzék át az utazásukat. A Los Angelesi Nemzetközi Repülőtér utasforgalom szempontjából a harmadik legnagyobb az Államokban, a tavalyi évben több mint 31 millió utas fordult itt meg.

Büki Dániel

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »