A Facebook jobban teljesít

A Facebook zárás utáni jelentése jól sikerült, de a tini fiúk-és lányok felhasználói bázisa nem tudott olyan mértékben nőni, mint ahogy azt várták, így egy óriási meghúzás után visszazuhant nullába a papír. A nettó profit 17%-kal 452 millió dollárra emelkedett, de a 2 milliárd dolláros bevételre sem lehet panaszunk a tavalyi 1,26 milliárdos értéke után. Ami az elemzőket a leginkább érdekelte, hogy a hirdetési bevételek hogy teljesítenek, illetve a mobilos bevételek a csoportszintű árbevétel hány százalékát adják. Nos utóbbi 12%-kal tudott bővülni, míg előbbi immáron 49%-ot hasít ki a teljes összegből.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »