Európában és Észak-Amerikában is utcára vonultak a székelyekért

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háromszéki demonstrációjával párhuzamosan Európa és Észak-Amerika több nagyvárosában is szolidaritási megmozdulásokat tartottak vasárnap.

Az egyesült államokbeli Clevelandben a helyi magyarok egyik rádiója, a Bocskai Rádió szervezett szolidaritási tüntetést. Csibi Lóránd, a rádió főszerkesztője az MTI-nek elmondta, hogy a demonstrációt a Szent Imre-templom előtti parkolóban tartották meg 100-150 ember részvételével. A megmozdulást azért rendezték a Szent Imre-templom előtt, mert Clevelandben nincs román külképviselet. A tüntetők a transzparenseikre írt jelmondatokkal is tiltakoztak az ellen, hogy a román kormány „fel akarja darabolni Székelyföldet”.

A főszerkesztő a rendezvényen felolvasta azt a kiáltványt, amelyben a Székelyek nagy menetelésének résztvevői megerősítették a Székelyföld autonómiája iránt korábban is kinyilvánított igényüket. A demonstrációt a magyar Himnusz és a székely himnusz eléneklésével zárták – közölte Csibi Lóránd, aki úgy tudja, hogy másutt Észak-Amerikában is voltak hasonló demonstrációk, például New Yorkban és Torontóban.

A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége Stockholmban szervezett megmozdulást, amelyen ott voltak a Svédországi Magyar Protestáns Egyházi Közösség vasárnapi ökumenikus istentiszteletének résztvevői is. A Székelyek nagy menetelését támogató mintegy kilencven felvonuló a román nagykövetség előtt fejezte ki tiltakozását a tervezett közigazgatási átszervezés miatt, és petíciót adtak át a román nagykövetségnek. A Svédországban élő magyarok mindig küzdeni fognak az összetartozásért és az erdélyi autonómiáért. Erdély „nem felosztható” és nem „beolvasztható” – hangzott el a rendezvényen.

Molnár Veress Pál lelkész Székelyföldnek címzett üzenetében Pál apostol Timóteushoz írott leveléből idézett. „Ama nemes harcomat megharcoltam, a futásomat elvégeztem, a hitemet megtartottam”. Azt kívánjuk Székelyföldnek, hogy mindenki a maga helyén, a maga idejében a nemes harcot harcolja meg, futását becsülettel végezze el és tartsa meg hitét mindenkor – mondta.

Stuttgart belvárosában egy németországi magyar civil szervezet, a Hunnia Baráti Kör szervezésében tartottak szolidaritási tüntetést. A megmozduláson 300-an vettek részt a szervezők és a tüntetést biztosító rendőrök egybehangzó becslése szerint – mondta el az MTI-nek telefonon Hahn-Seidl Alida szervező. A demonstráció közös imával kezdődött, majd a tüntetők Esztergám Miklós tárogatóművész kísérete mellett székely dalokat énekelve vonultak végig a város központjában. A tüntetésen székely és magyar zászlókat emeltek a magasba, és összesen 1500 szórólapot osztottak ki a járókelőknek. A német nyelvű szövegben a székelyek helyzetéről és törekvéseiről tájékoztattak.

A Felvidéken legalább hat helyszínen tartottak és tartanak szimpátiarendezvényeket.

A Magyar Közösség Pártja (MKP) – a székelyek autonómiatörekvéseivel való szolidaritásukat kifejezendő – Dunaszerdahelyen, Párkányban, Rimaszombatban és Szomotoron jelképes aláírásgyűjtési akciókat szervezett vasárnap délután három órától. A több naposra tervezett akció annak első óráiban a szervezők szerint a „várakozásoknak megfelelően haladt”, az íveket több százan írták alá helyszínenként. „Ezzel is szeretnénk jelezni, hogy erdélyi barátaink nincsenek egyedül az önrendelkezésért folytatott küzdelemben, valamint azt is, hogy az autonómia jogos igény a felvidéki magyarság számára is” – hangoztatta Berényi József, az MKP elnöke a dunaszerdahelyi rendezvényen mondott beszédében. Rámutatott: az autonómia szükségességéről Szlovákiában nem csupán a többségi nemzetet kell meggyőzni, hanem a felvidéki magyarságnak egy jelentős részét is.

Gubík László, a Via Nova ICS elnöke a szervezet által az Európai Unió pozsonyi képviselete előtt vasárnap délelőtt tartott tüntetésen a sorsközösség vállalásának fontosságát emelte ki. „Csak az ilyen kiállás hozhatja meg nemzeti közösségünk számára az önrendelkezési törekvések sikerét. Ma mi vagyunk itt a székelyek mellett, holnap talán már ők lesznek ott mellettünk” – hangsúlyozta. A beszédet követően a tüntetés néhány tucat résztvevője, kezükben székely zászlókkal és a „Felvidék Székelyfölddel van” feliratú transzparensekkel átvonult Románia pozsonyi nagykövetsége elé, ahol felolvasták a székelyek önrendelkezésről szóló kiáltványát, elénekelték a székely himnuszt, majd bedobták a dokumentumot a külképviselet postaládájába.

A felvidéki Diákhálózat néhány aktivistája vasárnap még a kora reggeli órákban egy székelyzászlót formáló, égő mécsesekből összerakott alakzatot helyezett el Románia pozsonyi nagykövetsége előtt.

A vajdasági Topolyán is nagygyűlést tartottak a Székelyek nagy menetelése szimpátiarendezvényeként. A délvidéki szolidaritási rendezvényen öt vajdasági magyar párt – a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Magyar Remény Mozgalom, a Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Egység Párt – vett részt. A megmozduláson körülbelül ötvenen voltak. Elhangzott, hogy a megjelentek támogatják a székely összefogást, és a mintegy 250 ezer fős vajdasági magyarságnak is ezt a példát kellene követnie.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szombaton közleményben fejtette ki, hogy a VMSZ támogatja a székelyek nagy menetelését. Szerinte ennek a menetoszlopnak kettős üzenete van: „egyrészt felhívja a figyelmet a magyar összefogásra, másrészt világossá teszi, hogy minden politikai csatát, a kárpát-medencei magyarság megmaradása szempontjából fontos ügyet ott kell győzelemre vinni, abban az országban, ahol a magyarok élnek: a székely autonómiát Romániában kell elérni”, ezért van szükség egy erős magyar párt jelenlétére és kiállására.

Kattintson és ismerje meg, kik álltak ki a székelyekért Londonban és Brüsszelben!

A BBC londoni székháza előtt a londoni magyar közösség által szervezett rendezvényen, amelyre hozzávetőleg 120-an gyűltek össze, megemlékeztek 1956 évfordulójáról is. A magyar és székely lobogókat magasba tartó tüntetők előtt Szarvas József, a Magyar Szabadságharcosok Nagy-Britanniai Szövetségének főtitkára emlékezett vissza a harcokra, a szovjet hadsereg bevonulását követő menekülésre.

Ezután a demonstráció főszónoka, Fehér Tamás, a Londoni Magyar Magvető nevű csoport egyik vezetője követelte Székelyföld autonómiájának megteremtését. Beszédében rámutatott: az idő rohamosan fogy, hiszen az utóbbi húsz évben félmillióval csökkent az erdélyi magyarság lélekszáma asszimiláció vagy elvándorlás miatt. Elhangzott az is, hogy az Erdély feletti román fennhatóság „akár katonai megszállásnak is tekinthető, hiszen az erdélyi magyarokat senki nem kérdezte arról, hogy román fennhatóság alatt kívánnak-e élni”.

A demonstráción előadták Wass Albert több költeményét, és a rendezvény végén felolvasták a Székelyek nagy menetelésének kiáltványát. Az összegyűltek a tüntetésen többször is az „Autonómiát Székelyföldnek”, a „Vesszen Trianon”, illetve a „Székelyföld nem Románia” jelszavakat skandálták.

A másfél órás rendezvény a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.

Brüsszel belvárosában mintegy 130-150 ember emlékezett vasárnap este az 1956-os forradalom és szabadságharcra, majd a székely menetelés melletti kiállásként a belgiumi ismeretlen katona sírjához vonultak. A brüsszeli Szent Mihály és Szent Gudula székesegyházban tartott misén Kállay Oszkár, a Belgiumi Magyarok Szövetségének vezetője arról beszélt, hogy bár a forradalom 1956-ban elbukott, 12 napon át a szabadság fényével ragyogta be Magyarországot, létrejött a „magyar egység”, akik pedig kénytelenek voltak elhagyni hazájukat, kötelesek emlékeztetni a ma élő nemzedéket az akkor történtekre. A szentmise végén elhangzott a magyar és a székely himnusz is.

A mise után a résztvevőkhöz többen csatlakoztak, így mintegy 150-200 ember vonult a katedrálistól a pár száz méterre lévő ismeretlen katona emlékművéhez a székely meneteléssel szolidaritást vállalva, a székelyföldi autonómia melletti tanúságtételként.

Az emlékműnél koszorút helyezett el Kovács Tamás Iván belgiumi magyar nagykövet és Sztáray Péter, a magyar NATO-képviselet vezetője. Kovács Tamás Iván arról beszélt, hogy az ismeretlen katona nyughelye a tiszteletadás helye. „Azé a végső tiszteletadásé, amelyet itt Brüsszelben 1956 hősei előtt leróhatunk” – húzta alá a nagykövet.

MTI

Friss hírek