Népszavazás nem számít

Pered Tešedíkovo marad. A szlovák kormány ugyanis ma nagy valószínűséggel elutasítja a Vágsellyei járásban található település névváltoztatási kérelmét. Mivel a faluban egyre több a szlovák lakos, egy esetleges következő népszavazás már aligha lesz sikeres, véli a polgármester.

A belügyminisztérium és a kulturális minisztérium is ellenzi, hogy a település hivatalos szlovák neve Pered legyen. A mai kormányülésre beterjesztett dokumentumban azt javasolják a kabinetnek, hogy utasítsa el a kérelmet. A belügy nevezéktani bizottsága szerint ugyanis az átnevezéssel két törvényt is megszegnének: a településekről szóló törvényt és az államnyelvtörvényt. Mindkettőben az áll ugyanis, hogy a Szlovákia területén fekvő települések hivatalos megnevezésének szlováknak kell lennie.

Pered polgármesterét nem lepte meg a döntés, Borsányi Gyula azonban nem érti a belügy érvelését. A Pered szó, bár nem hangzik szlovákosan, magyarul sem jelent semmit – jegyezte meg lapunk kérdésére. Korábban több nyelvészeti intézmény álláspontját kikérték a Pered név eredetével kapcsolatban, de egyik sem támasztotta alá egyértelműen a szó magyar vagy szláv eredetét. „Sajnos ilyen kormányunk van” – mondta a várható döntésről.

Tessedik Sámuel, az európai gazdasági oktatás úttörője része a közös szlovák–magyar történelemnek, emlékét ezért ápolni kell, érvel a minisztérium. Perednek viszont semmi köze Tessedikhez azon kívül, hogy 1948-ban róla nevezték el szlovákul, természetesen a helyiek megkérdezése nélkül. Tessedik sosem járt Pereden, emlékeztet a polgármester. „Korábban szobrot akartak neki állítani, de nem engedtük, épp erre hivatkozva. Hogy miért őt választották névadónak, érthetetlen” – tette hozzá. Borsányi emlékeztetett, hogy 1997-ben a kormány egyszer már elutasította a község névváltoztatási kérelmét. „Akkor a lakosság több mint nyolcvan százaléka támogatta, tavaly több mint hatvan. Mivel a falu nemzetiségileg egyre vegyesebb összetételű, legközelebb talán meg sem szavaznák, úgy járnánk, mint Gúta” – véli a polgármester.

A peredi lakosok tavaly március 10-én népszavazással döntöttek arról, hogy a település hivatalosan is a Pered nevet kapja. Ugyanazon a napon Gútán is szavaztak a névváltoztatásról (Kolárovo helyett legyen Gúta), de nem volt meg a szükséges részvételi arány.

Új Szó

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »