115 halott egy indiai zarándoklaton

115 ember vesztette életét vasárnap az India középső részén található Madhja Prades államban, amikor egy helyi templomhoz vezető keskeny hídon pánik tört ki zarándokok között. Az áldozatok közül többen beleugrottak a híd alatti folyóba és szörnyet haltak, több százan pedig megsérültek – jelentette az AFP hírügynökség. Hivatalos források szerint a pánik egy szóbeszéd miatt ütött ki, egyesek állítólag azt híresztelték, hogy a híd bármelyik pillanatban összeomolhat.

A Ratangrah templomhoz vezető hídon több mint 20 ezer ember tartózkodott, amikor a vaklárma következtében tömeges menekülés vette kezdetét. A rendőrség szerint korábban egy teherautó nekiütközött a hídnak, ezért indulhatott el a szóbeszéd, hogy a megsérült híd bármikor összeomolhat. A BBC jelentése szerint a halottak többsége nő és gyerek. 

A zarándokok a Durga hindu istennő tiszteletére minden évben megrendezett eseménysorozatra érkeztek a templomhoz. A pánik kitörtekor már több mint 400 ezer ember volt a templomban és körülötte. Szemtanúk szerint a rendőrök botokkal próbálták megfékezni a kétségbeesett tömeget, ezt azonban a hatóság nem erősítette meg. Az 500 méter hosszú hidat 2007-ben építették újjá, mivel az korábban megsérült egy hasonló esemény során. Az áldozatok családjainak 150 ezerrúpia (532 ezer Ft) kártérítést ajánlott fel Madhja Prades állam főminisztere.

Indiában nem ritkák a zarándoklatok során bekövetkezett tragédiák. 2011 januárjában például a délen fekvő Kerala államban több mint 100 ember halt meg egy pánik következtében, míg 2008-ban 224 áldozata volt egy hasonló templomi felfordulásnak.

Schimó Emese

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »