Saját elnökjelöltön gondolkodik az MKP?

Berényi József MKP-elnök a TA3 politikai műsorában kilátásba helyezte, hogy akár saját jelöltet is állíthatnak.

Berényi közlése szerint arról, hogy a már ismert jelöltek egyikét támogatják-e, vagy netán saját jelöltet állítanak, a novemberi megyei választások után dönthet a párt.

A TA3 stúdiójában Andrej Danko, az SNS elnöke volt Berényi vitapartnere. Mint fogalmazott, pártjuk számára jelenleg nem az elsőszámú kérdés az elnökválasztás, éppen ezért a jelöltekről sem akart bővebben nyilatkozni. „Bizalmasan” azonban beavatott egy titkos álmába, mely szerint Robert Fico volna Szlovákia köztársasági elnöke. Danko szerint ez politikai előrelépést jelenthet.

„Az az erő, amelyet jelenleg a Smer birtokol, sem számukra, sem az országnak nem jó” – szögezte le Danko. Hozzátette, hogy az ideális számukra az volna, ha egy erős jelöltet tudnának indítani a többi erős jelölttel szemben.

A legutóbbi parlamenti választásokkor egyik párt sem jutott be a parlamentbe. Mindkét pártelnök ugyanakkor kifejtette, hogy azóta belső változásokon mentek keresztül.

Berényi megjegyezte, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos célkitűzéseik mellé a fontossági sorrendben feljöttek a gazdasági és szociális kérdések. Hangsúlyozta, hogy a választok akarata az, hogy a párt a munkahelyteremtést és az infrastruktúra javítását is előre lendítse Dél-Szlovákiában.

Danko kijelentette, hogy az SNS imázsának változtatásán is dolgoznak, miközben a kisebbségi kérdésekben sem „szűkkeblűek”.

Parameter.sk

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »