A CIA fokozza a szír felkelők kiképzését

A CIA növeli az erőfeszítéseit az egyre nehezebb helyzetbe kerülő mérsékelt szíriai felkelők támogatása érdekében.

Miután két éve az Aszad-kormányzat távozását követeli és augusztusban majdnem légitámadást indított Szíria ellen, az Obama-kormányzat végül beleegyezett az orosz javaslatba a szír tömegpusztító fegyverek megsemmisítéséről. Az elnök azonban ragaszkodott a politikailag mérsékelt szír felkelők (az USA a Szír Nemzeti Koalíciót tekinti annak) fegyverek és kiképzés segítségével történő további megsegítéséhez.

A segítség azonban a tisztviselők szerint elhanyagolható: havi szinten csak pár száz felkelőt képeznek ki titkos CIA-bázisokon Jordániában, akik vajmi keveset nyomnak majd a latba az egyre jelentősebb rivális, radikálisan iszlamista harcosok mellett. Az amerikai hivatalnokok szerint az elmúlt egy évben az Ügynökség kevesebb, mint ezer harcost képzett ki, szemben azzal a hírszerzés szerinti húszezer fővel, akiket a szír kormányt támogató Irán és Hezbollah oktatott harcra.

Még júniusban – miután felmerült a vegyifegyver használatának gyanúja a szír kormány részéről – jelentette be az Egyesült Államok, hogy könnyűfegyverekkel látja el a lázadókat, de légvédelmi rakétákat és egyéb nehéz- vagy precíziós fegyvereket nem ad át. Könnyű-fegyverekkel viszont nem tudják a felkelők megfordítani a polgárháborút, mivel a kormányzatnál van a teljes légifölény.

Az amerikai hozzájárulás az ellenzék győzelméhez tehát – az amerikaiak saját bevallása szerint – erősen korlátozott, akárcsak a célkitűzése: nem a felkelők katonai győzelme a CIA-misszió célja, hanem egy patthelyzet kialakítása, amelyben lehetővé válna a politikai rendezés.

Katar is, mely szintén tagja a Szíria Barátai elnevezésű országcsoportnak, az amerikaikhoz hasonlóan fegyvereket küld a felkelőknek. Katar indoka, hogy az ellenzék felfegyverzése a békét szolgálja, mert így tárgyalóasztalhoz tudják kényszeríteni Aszad elnököt. A szír kormányzat mindenesetre eddig is hajlandó volt tárgyalni és a novemberi genfi Szíria-konferencián is részt vesznek majd a képviselői.

Az amerikai stratégia visszafogottságának oka a tisztviselők szerint részben a CIA forráshiánya, részben Jordánia tiltakozása a CIA-jelenlét ellen, részben pedig az, hogy a felkelők nem akarnak elutazni a kiképzésre. A korlátozás indoka valójában azonban az lehet, hogy az Obama-kormányzat az amerikai érdekek érvényesítésen túl nem akar még egy közel-keleti konfliktusba belekeveredni, főleg egy olyan polgárháborúba nem, amely egyre több külföldi dzsihádistát vonz.

Szakáli Máté

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »