Az emberek szerint Ficót a pénzügyi csoportok irányítják

A lakosság kétharmada úgy gondolja, hogy a pénzügyi csoportoknak hatása van Robert Fico kormányának döntéseire. A megkérdezettek csaknem fele szerint a kormánynak le kellene mondania a Szlovák Gázművek botránya miatt.

A felmérést, amelyből ez kiderül, a Polis Slovakia közvélemény-kutató iroda készítette a SITA hírügynökség megbízásából. Szeptember 27. és október 3. között összesen 1223 főt hívtak fel telefonon, így jöttek ki a számok.

A válaszolók 70,1 százaléka szerint a pénzügyi csoportoknak van hatása arra, mit és hogyan tesz a Fico kormány – 43 százalék ebben teljesen biztos, 27,1 százalék szerint inkább igen, mint nem szólnak bele a pénzemberek a politikába. A válaszadók 7,6 százaléka szerint inkább nem, 2,6 százalék szerint pedig biztosan nem a pénzügyi csoportok befolyásolják a kormány döntéseit.

A válaszadók 80,2 százaléka tudatosította, hogy az ellenzék a Szlovák Gázművek botránya kapcsán megpróbálta leváltani Ficót, 19,2 százalék nem tudott a kezdeményezésről. Az ügyet ismerők 44,6 százaléka gondolta úgy, hogy a kormánynak valóban mennie kellene a botrány után, a válaszadók több, mint 40 százaléka ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy ez nem ok a távozásra. A minta 52,9 százalékának az sem tetszett, hogy Robert Fico a rendkívüli ülésen távozott a parlamentből és nem hallgatta meg az őt leváltani szándékozó ellenzéket, 28,5 százalék hagyta jóvá az eljárást.

Bumm.sk

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »