ENSZ-közgyűlés – A BT megállapodhat a szíriai béketárgyalások dátumáról

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a Damaszkusz közelében augusztus 21-én elkövetett vegyi támadás után bő egy hónappal, kemény tárgyalások után jutott el odáig, hogy New Yorkban, helyi idő szerint péntek este határozatot fogadjon el a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítéséről, és hogy megállapodjon a szíriai béketárgyalások Genf-2 néven emlegetett újabb fordulójának időpontjáról is.

Barack Obama amerikai elnök pénteken „a nemzetközi közösség potenciális nagy győzelmeként” tett említést a BT várható határozatáról, amely a jövő év közepére megszabadítja vegyifegyver-készleteitől az Aszad-rezsimet.

Az amerikai külügyminisztérium tájékoztatása szerint az ENSZ BT öt állandó tagja – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország és Kína – közép-európai idő szerint hajnali fél egykor ül össze a határozattervezet megvitatására. A megbeszélésen jelen lesz Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára és Lakdar Brahimi az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottja is.

A BT-határozat pénteki elfogadása esetén a vegyi fegyverek helyszíni ellenőrzése már kedden megkezdődhet.

Sajtóértesülések szerint a határozat – Oroszország ellenállása miatt – nem tartalmaz majd utalást az ENSZ Alapokmányának 7. fejezete alapján alkalmazható kényszerítő intézkedésekre. Ezeket akkor érvényesíthetnék, ha Szíria kormánya megtagadná az együttműködést a világszervezettel. Az orosz álláspont szerint a határozat megsértésének ehhez „vitathatatlannak” és „bizonyítottnak” kellene lennie.

Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövet ugyanakkor előzőleg újságírók előtt kijelentette: az, hogy a határozatot az ENSZ a Vegyifegyver-tilalmi Szervezettel közösen hajtja végre, már önmagában is garanciákat tartalmaz a BT-határozat kötelező mivoltára.

Az elfogadásra váró dokumentum emellett előírja majd, hogy a BT az Alapokmány 7. fejezetének alkalmazásáról egy újabb tanácskozást hívjon össze.

Power emellett rámutatott, hogy a Biztonsági Tanács először került karnyújtásnyira attól, hogy jóváhagyja a Genfi Kommünikét, amely egy teljes végrehajtói jogkörrel felruházott átmeneti kormányszerv felállítására hív fel Szíriában. A nyilatkozat emellett egy, a végrehajtás megvitatását célzó nemzetközi konferencia mielőbbi összehívását is szorgalmazza.

MTI

Friss hírek