Janukovics: egy hónapon belül megoldódhat Timosenko ügye

Hamarosan megoldódhat Julija Timosenko bebörtönzött volt miniszterelnök ügye, az pedig, hogy milyen megoldás születik, Pat Cox és Aleksander Kwasniewski EP-képviselők jelentéséből derül majd ki október 21-én. Erre utaló kijelentést tett Viktor Janukovics elnök New Yorkban az ukrán média szerdai híradása szerint.

„Gyakorlatilag két rendezendő kérdés maradt számunkra: az ügyészségről és a választásokról szóló törvény, és egy harmadik, jól ismert kérdés, Timosenko” – mondta újságírók előtt az ENSZ-közgyűlésen részt vevő Janukovics az Ukrajna és az EU közötti társulási megállapodás aláírásért támasztott uniós feltételekről szólva.

Timosenko ügyének rendezését illetően „rendkívül fontosnak” nevezte Cox és Kwasniewski misszióját, mivel szavai szerint „korábban az a vélemény alakult ki”, hogy az ukrán vezetés „semmit sem akar tenni”.

Közölte, hogy Cox és Kwasniewski október 21-én az Európai Parlament külügyi bizottsága előtt tesz jelentést. „Akkor majd minden a helyére kerül” – fogalmazott az ukrán elnök.

Janukovics az ENSZ-közgyűlés keretében megbeszéléseket folytatott uniós vezetőkkel, José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel és Herman Van Rompuyjel, az uniós állam- és kormányfői tanácskozó fórum, az Európai Tanács elnökével, akikkel megvitatta, mely kérdéseket kell még Kijevnek megoldania, hogy november végén Vilniusban aláírják Ukrajnával a társulási megállapodást.

Rövid beszélgetést folytatott Barack Obama amerikai elnökkel is, akivel a szíriai helyzetről váltott szót. Az ukrán elnök ismételten kiállt a válság tárgyalásos rendezése mellett.

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárt Janukovics elnök tájékoztatta az ukrán hadsereg reformjáról.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »