Decemberig folytatódik a Malina Hedvig-ügy

December végéig biztosan folytatódik a Malina Hedvig elleni eljárás, újra berendelték pszichiátriai kivizsgálásra is.

Az ügyészség szeretné idén lezárni az ügyet, ez jelentheti azt is, hogy Hedviget felmentik a vád alól, de akár azt is, hogy bíróság elé állítják hamis tanúzás miatt. Az ügyet most Peter Šufliarsky ügyész felügyeli. Feltehetően ügynök volt Miroslav Čerňan pszichiáter, hatósági orvosszakértő is, aki az ügyet Šufliarský előtt felügyelő Kozolka megbízásából már egy éve vizsgálná Hedvig elmeállapotát. A Cseh Totalitárius Rendszereket Kutató intézet honlapján közzétett listán ugyanis Karmen fedőnév alatt ügynökjelöltként és bizalmas munkatársként szerepel. Čerňan aktáját 1981-ben iktatták és 1990-ben bezúzták. A pszichiáter-szakértő szeptember 24-re idézte be Hedviget, és rögtön két pótterminust is adott – október 1-re és október 8-ra. Hedvig tavaly már járt nála, de arra hivatkozva, hogy nem bízik meg a főügyészség által kiválasztott szakértőkben, nem volt hajlandó alávetni magát a vizsgálatnak. Háttérinformációk szerint ugyan a legfelsőbb vádhatóság új vezetése szívesen lezárná az ügyet, de ezt úgy tenné meg, hogy Hedviget ne kelljen ártatlannak nyilvánítani, véli Roman Kvasnica. Az ügyvéd szerint a főügyészségnek először azt a kérdést kell megválaszolnia, mivel vádolják Hedviget. „Ezt az ügyet már nem lehet úgy lezárni, hogy kijelentik, Malina Hedvig hazudott” – figyelmeztet Kvasnica, aki szerint az új vizsgálatok elrendelése csak azt bizonyítja, a főügyészségen nem tudják, hogyan szabaduljanak meg az ügytől, amit kreáltak.

Új Szó

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »