Fogynak a temetők Kijevben

A kijevi temetők helyhiánnyal küszködnek. Egy év múlva már nem lesz hely az új sírhelyeknek – közölte a városi közigazgatási hivatal.

A városi hatóságok jelenleg új területeket keresnek temető kialakítására. Egy 22 hektáros terület (a Déli temető mellett) kijelöléséről folynak jelenleg a tárgyalások – írja a Tsn.ua internetes hírportál.

A helyi közigazgatási hivatal azonban vízelvezető rendszert is szeretne telepíteni, ez a feltétel azonban még nem teljesült.

Kárpátinfo.net

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »