Tovább mérséklődik az infláció üteme

Szlovákiában az infláció éves szinten 1,3 százalékra mérséklődött augusztusban – derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által szeptember 12-én nyilvánosságra hozott adatokból.

Az infláció éves szintű összehasonlításban 2012 decembere óta folyamatosan mérséklődik. Havi szinten a fogyasztói árak visszaesése volt megfigyelhető augusztusban. Az utolsó nyári hónapban havi szinten 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, Szlovákiában az infláció dinamikája legutoljára a 2009-es év elején volt ilyen alacsony.

Az infláció ütemének alakulását a vizsgált időszakban szlovák banki elemzők szerint leginkább a főbb élelmiszerek, a zöldségek és gyümölcsök szezonális jellegű árcsökkenése, valamint kisebb mértékben a távközlés és az üzemanyagok árának enyhe csökkenése befolyásolta.A szakértők szerint a 12 hónapra visszatekintő infláció ütemének augusztusban tapasztalt mérséklődésére, valamint a havi szintű deflációra számítani lehetett, ám a mértéke némileg meghaladta a várakozásokat.

Boris Fojtík, a Tatra Banka elemzője szerint az infláció üteme várhatóan tovább mérséklődik az év hátralévő részében. Ezt a jelenséget erősíti majd a jó mezőgazdasági termés is. Véleménye szerint a fogyasztói árak éves szintű emelkedése az év végéig akár 1 százalék körüli szintre is csökkenhet.

Kitekintő / Felvidek.ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »