Obama kész elrendelni a Szíria elleni támadást

Barack Obama amerikai elnök a brit parlament elutasító döntése és az amerikai kongresszus fokozódó nyugtalansága ellenére, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása híján is kész elrendelni a Szíria elleni korlátozott katonai csapást – állította egybehangzóan helyi idő szerint csütörtök este több amerikai sajtóorgánum.

A The New York Times, a CNN és a Dow Jones kormányzati forrásokra hivatkozó híradásai szerint noha az elnök még mindig nem hozta meg végleges döntését, a katonai akciót vélhetően azután fogják elindítani, hogy az ENSZ ellenőrei – akik a Damaszkusz környékén augusztus 21-én történt állítólagos vegyifegyver-támadás helyszínét vizsgálják – elhagyják Szíriát. A világszervezet szakemberei a tervek szerint szombaton távoznak a szíriai fővárosból.

Caitlin Hayden, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője csütörtök este közleményt adott, amely szerint Washington értesült a brit parlament döntéséről, továbbra is konzultálni kíván Londonnal, de Obama elnök az amerikai nép érdeke alapján kíván döntést hozni a vegyi fegyverek szíriai alkalmazásával kapcsolatban.

„(Az elnök) úgy gondolja, hogy az Egyesült Államok alapvető érdekei forognak kockán, és aki megsérti a vegyi fegyverekre vonatkozó nemzetközi normákat, azt felelősségre kell vonni” – állt a közleményben.

Az amerikai kormányzat csütörtök este ismertette a kongresszus vezetőivel azokat a hírszerzési információkat, amelyek szerinte a szíriai kormány felelősségét bizonyítják, valamint a katonai fellépéssel kapcsolatos elképzeléseit. A már beavatott honatyák közül többen úgy nyilatkoztak, hogy az adatok ugyan nem állapítanak meg közvetlen kapcsolatot Bassár el-Aszad elnök és a gáztámadás között, de Washington szerint a meglévő bizonyítékok elegendőek egy olyan korlátozott csapás megindokolásához, amely elrettentheti Damaszkuszt a vegyi fegyverek további alkalmazásától.

A katonai csapás indokoltságát alátámasztani kívánó amerikai érvrendszer szerint meg kell védeni a vegyi fegyverek bevetését tiltó nemzetközi normákat és az amerikai érdekeket is, amelyek veszélybe kerültek ezeknek az eszközöknek a szíriai kormány általi alkalmazása miatt. A fenyegetés olyan fontos térségbeli szövetségeseket érint, mint Izrael, Törökország és Jordánia, valamint – ha a vegyi fegyverek illetéktelen kezekbe kerülnek – közvetlenül az Egyesült Államokat is.

Az amerikai kormányzat képviselői igyekeztek felhívni a figyelmet a különbségekre a George W. Bush elnök által 2003-ban elindított iraki invázió és az Obama által esetleg elrendelendő – ugyancsak a BT felhatalmazása nélkül végrehajtandó – csapás között. Rámutattak, hogy amíg az iraki művelet célja Szaddám Huszein rendszerének megdöntése volt, addig a most készülő akcióé a vegyi fegyverekre vonatkozó nemzetközi tiltás érvényesítése és Amerika szövetségeseinek védelme.

Marie Harf külügyi szóvivő a különbségek között azt is kiemelte, hogy amíg az Irak elleni fellépés hírszerzési feltevésre épült, addig Szíria esetében bizonyos, hogy a kormányerők vegyi fegyvert vetettek be.

Ben Rhodes helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó egy csütörtöki interjújában arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi helyzetben hiábavaló lenne megpróbálni a katonai csapáshoz megszerezni az ENSZ BT jóváhagyását, mert Oroszország, a testület állandó és vétójoggal rendelkező tagja több ízben is bebizonyította, hogy meg akarja akadályozni a szíriai vezetés felelősségre vonását.

A washingtoni illetékesek szerint a Szíria elleni katonai fellépés kisebb léptékű lesz, mint a líbiai légtérzár 2011-ben történt létrehozása, ezért ahhoz valójában az Egyesült Államoknak nem annyira katonai koalícióra, mint inkább a szövetségesek diplomáciai támogatására van szüksége. Úgy ítélték meg, hogy a csapást minél előbb végre kell hajtani, mert késlekedés esetén a szíriai katonai vezetésnek lehetősége lesz még jobban elleplezni a korábbi támadások nyomait és elrejteni a potenciális célpontokat. Ezek a parancsnoki állások mellett alapvetően a vegyi fegyverek célba juttatásához használt eszközök lennének.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »