A montenegrói újságírók védelmét sürgetik a média képviselői

A montenegrói médiaszervezetek vezetői és civil csoportok arra kérik a hatóságokat, hogy biztosítanak megfelelő védelmet az újságírók számára –számolt be a SETimes. Mindezt azért tartják sürgetőnek, mivel az észak montenegrói szervezett bűnözésről és korrupcióról oknyomozó riportokat készítő,Tufik Softic otthona közelében nemrégiben pokolgép robbant. Ez esetben senki nem sérült meg, de a média képviselői szerint megtorlásra készültek az elkövetők. 

Az esemény azonban nem tekinthető egyedinek, hiszen az újságírók ellen elkövetett erőszakos cselekményekre az elmúlt években több példa is volt Montenegróban. A korrupcióról tudósítók rendszeresen kaptak halálos fenyegetéseket vagy akár fizikai bántalmazás áldozatául estek. Softic számára sem ez az eset az első, hiszen már 2007-ben is támadás érte, de akkor senkit sem sikerült felelősségre vonni az ügy kapcsán. A média képviselői szerint, ha a balkáni ország hatóságai nem képesek hatékonyan fellépni az ilyen esetekben, azzal veszélybe sodorják a szólásszabadságot.

Pákozdi Anita

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »