12 ezer euróra is büntethetik a képviselőt

A parlament összeférhetetlenségi bizottsága foglalkozik a Jana Vaľovát (Smer-SD) érintő beadvánnyal.

Vaľová, aki egyúttal Homonna (Humenné) polgármestere is, azzal sérthette meg az összeférhetetlenségi törvényt, hogy idén június 1-ig egyéni vállalkozóként is tevékenykedhetett, legalábbis a vállalkozói jegyzék szerint. Márpedig 2006 júliusától parlamenti képviselő.

Miroslav Beblavý (SDKÚ-DS), a parlamenti bizottság elnöke azt mondta, hogy szeptember 10-i ülésükön foglalkoznak a beadvánnyal. Amennyiben pedig beigazolódik, hogy Vaľová törvényt sértett, négyhavi fizetésétől foszthatják meg, amit kb. 12 ezer eurót tesz ki.

A képviselőnő ellen az Adóreform és társadalmi fejlődés (Daňová reforma a spoločenský rozvoj) nevű civil szervezet és a GINN nevű kiadó tett feljelentést, amelyet Martin Daňo írt alá.

Kitekintő / Parameter.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »