Fico: Ha nincs az 1968-as megszállás, máshol lehetnénk

Szlovákiára nézve óriási kár, hogy az 1967-ben és 1968-ban kezdődött megújhodási folyamatot erőszakosan megszakította a Varsói Szerződés hadseregei által végrehajtott megszálllás – véli Robert Fico.

A miniszterelnök erről a Ladislav Bielik fotóriporter 1968-as képeiből a pozsonyi F7 Galériában nyílt kiállítás szerdai megnyitóján beszélt. „Szlovákia ma teljesen máshol lehetne, az 1968 és 1989 közti éveket teljesen másként lehetett volna kihasználni. Ám ilyen a történelem, együtt kell élnünk vele, s le kell vonnunk belőle a tanulságot” – hangsúlyozta. Hozzátette, a rendezvényen való részvételével is le akarja róni tiszteletét a megszállás áldozatai előtt, s tisztelettel adózik azon eszmék előtt, amelyeket a bevonulás kioltott.

Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »