Lassan sikerül csak megfékezni a lángokat

Augusztus 7-én egy villámcsapás lángra lobbantotta az erdőt az Idaho állambeli Hailey városka közelében. A mellette futó autópályát egyből lezárták a füst és a tűzoltási munkálatok miatt, de a tűz martalékául esett egy híd is, amely összekötötte a szintén közelben fekvő Ketchum és Fairfield városokat. Az erdőtűz kiterjedése szombatra csaknem a kétszeresére növekedett, a tűzoltásba a hadsereg és a nemzeti gárda is beszállt.

Butch Otter kormányzó az evakuációs parancsot is megnövelte a kezdeti 1600 házról 2200-ra, számolt be róla a CNN. „Ezeknek az embereknek a tűz eloltása a feladatuk, nem pedig azon emberek evakuálása, akinek már egyszer megmondtuk, hogy hagyják el az otthonaikat, és ők ezt nem tették meg.” – nyilatkozta a helyi TV-csatornának. „Megértem, hogy meg akarják védeni a saját ingatlanaikat, de meg kell érteniük, hogy senki sem fogja félredobni a feladatát, hogy kimenekítse őket.” 

Már több, mint ezer ember dolgozik a tűz megfékezésén, mégis, még csak 9 százalékban sikerült visszafogni a lángokat, ami csak egy kicsivel több a péntek esi 6 százaléknál – nyilatkozta Meghan Stump, a tűzoltóság szóvivője. Egyelőre egy házat tett teljesen tönkre a tűz, és sokban esett kár, de személy sérülés eddig nem történt.

Büki Dániel

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »