Irán nem engedi ki a letartóztatott szlovák sárkányrepülősöket

Továbbra sem tudni, mikor engedhetik szabadlábra az Iránban letartóztatott nyolc szlovák állampolgárt, akiket azért vettek őrizetbe, mert sárkányrepülés közben állítólag katonai létesítményeket fényképeztek.

Miroslav Lajčák külügyminiszter tegnap Pozsonyban tárgyalt Hassan Tajik iráni nagykövettel a szlovák állampolgárok ügyéről és arról, miképp lehetne tisztázni az esetet, ám az egyeztetések részleteiről a tárca nem kívánt tájékoztatni.

Lajčák még múlt héten közölte, hogy Szlovákia mindent elkövet annak érdekében, hogy a nyolc szlovákot hazakerüljön, ám mivel rendkívül kényes témáról van szó, az egyeztetések részleteiről nem beszélhetnek. Annyit tudni, hogy Szlovákiai iráni konzulja már másodszor találkozott a börtönben a letartóztatott férfiakkal, akik állítólag rendben vannak. Irán kémkedéssel gyanúsítja őket, amiért akár halálbüntetést is kaphatnának. Januárban az iráni hatóságok ugyancsak kémkedés gyanújával vettek őrizetbe egy szlovák állampolgárt, Matej Valuchot, majd egy hónappal később elengedték. A 26 éves férfi fogva tartása idején az iráni televízióban azt mondta, hogy az amerikai CIA-nek kémkedett, de szabadon bocsátása után ezt tagadta. Hazaérkezése után ugyanakkor azt mondta: nem bánta meg, hogy Iránba ment, s amint lehet, vissza is megy a perzsa országba.

Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »