Kormányvillák: medencetető-csere és közelebbi parkoló kell

A Radičová-kormány eladta volna, a Fico-kormány viszont drágán felújítja a miniszterelnök és a kormány többi tagja által látogatott, állami tulajdonú luxusvillákat: lesz medencetető-csere, kerti partihely, és a parkoló is túl messze van.

A Kormányhivatal több, mint egymillió eurót tervez beruházni három reprezentatív kormányüdülő felújításába, amelyekre már kiírták a három közbeszerzési eljárást. A trencséntyeplici Agra-villát 270 ezer, az ótátrafüredi Kamzík-panziót 404 ezer, a besztercebányai ingatlant pedig 413 ezer euróért újítanák fel.

Trencséntyelplicén a régi és ú épület homlokzatát, a medence tetejének javítását, az épület előtti terület rekonstrukcióját, egy kerti fedett asztalt,növényzetültetést, burkolaterősítést rendeltek. A parkolót is át kell helyezni a kerítésh mellé, új kerítés is kell, a fekhelyeket is felújítják és a gázvezetéket is lecserélik, áll a közbeszerzsi felhívásban.

A tátrai Kamzíkot főleg Robert Fico és a kormánytagok veszik igénybe, a szálló nemzeti műemléknek számít, ezért felújítása során meg kell őrizni az épület autentikus építészeti jellegét, és a külső és belső építészeti díszelemeket. Kicserélik az épület tetejét, felújítják a fürdőrészleget, kerítéssel elkerítik a telket, és kicserélik a főnyomócsöveket is.

A legdrágább felújítás a besztercebányai villát érinti, amelyet hőszigeteléssel borítanak, itt is felújítják a fürdőrészleget, és kicserélik az elektromos vezetékeket. Ezen három üdülőingatlan mellett további hat hasonló jellegű épület tartozik a kormányhivatal kezelésébe.

Az előző kormány idején a kormányhivatal akkori vezetése arról számolt be, hogy a kilenc ingatlan évente egymillió eurós veszteséget termel, ezért Iveta Radičová kormánya úgy döntött, hogy némelyeket közülük eladnak vagy bérbe adnak. A kormányváltás azonban meghíúsította ezt a törekvést.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »