Meredeken csökken a szlovákiai magyarok létszáma

Tárcaközi egyeztetésre nyújtották be a kisebbségek helyzetéről és jogairól szóló, 2012-es évre vonatkozó jelentést.

Ebben a 2011-es népszámlálás adataira hivatkozva megállapítják, hogy míg a szlovákiai magyar kisebbség létszáma hosszútávon meredeken csökken, addig a többi, például a roma vagy a ruszin népesség enyhén nő.

„A jelentés rámutat, hogy az egyes nemzeti kisebbségeket külön kell vizsgálni, mégpedig történelmi, társadalmi, kulturális és szociális fejlődésüket, valamint jelenlegi helyzetüket figyelembe véve” – áll a jelentésben.

2011-ben, a népszámlálás idején 458 467 magyar nemzetiségű ember élt Szlovákiában, ami a lakosság 8,5 százaléka. Tíz évvel korábban a magyar kisebbséghez még 520 528-an tartoztak, ami a teljes lakosság 9,7 százalékát tette ki. Az 1991-es népszámlálás idején pedig 567 296-an vallották magukat magyar nemzetiségűnek, ez akkoriban a lakosság 10,8 százaléka volt.

A legtöbb magyar nemzetiségű személy Dunaszerdahely körzetében él, összesen 87 ezren, ami a lakosság 74,7 százalékát teszi ki.

A magyar kisebbség ráadásul elöregedőben van, szemben a roma kisebbséggel, amelynek átlagéletkora a legalacsonyabbak közé tartozik.

A népszámlálás adataiból kiderül, hogy a magyar kisebbség az országos átlaghoz képest kevésbé képzett, elsősorban szakmai és felsőoktatási területen.

Parameter.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »