Új mobilszolgáltató lépne be a szlovák piacra

A leggazdagabb cseh vállalkozó, Petr Kellner a szlovákiai mobilpiac iránt érdeklődik. A portfóliójába tartozó PPF Mobile Services (PPFMS) megjelenne a piacon, mint negyedik szolgáltató.

A társaság a 4G-s technológiákat tartja vonzónak, s ezen a téren indítaná el szolgáltatásait Szlovákiában is – jelentette be a csoportosulás a hálózatok küszöbön álló frekvenciapályázata kapcsán.

A PPFMS nem csak a szlovák, de a cseh piac iránt is érdeklődik, s a 4G-s hálózatok küszöbön álló frekvenciaosztásába is beleszállt a licitálásával. Csehországban még márciusban hirdették ki a licitet, csakhogy az első pályázat eredményét a Cseh Telekommunikációs Hivatal megszüntette – a magas kínált árak miatt attól féltek, hogy a szolgáltatás ára magas lesz, az elterjedésének üteme pedig lassú.

A Szlovákiában készülő aukcióba a három létező telefonos szolgáltató, az Orange, a Telekom és az O2 mellett már új játékosok is bekapcsolódtak, a Towercom, a Satro és a Swan is érdeklődik a lehetőség iránt. Az árverést a 2013-as év folyamán tartják, s az új hálózat kiépítése 2014-en kezdődhet meg.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »