Gašparovič Horvátországban nyaral – ottani adófizetők pénzén is

A horvát sajtó értesülése szerint Gašparovič Brioniban, az állami tulajdonú Jadranka villában lakik, ahol a kereskedelmi árjegyzék szerint egy éjszaka 10 ezer kunába kerül, vagyis körülbelül 1350 euróba.

A szlovák köztársasági elnök évek óta ott nyaral, azóta, hogy a volt horvát államfő, Stipe Mesic megbízatási időszaka elkezdődött. A horvát elnöki hivatal tájékoztatása szerint Gašparovič Ivo Josipovič jelenlegi elnök vendége, aki Zágráb külpolitikai érdekeire tekintettel hívta meg szlovák kollégáját, és azért is, mert „Gašparovič horvát, ami hozzáadott érték”.

A www.tportal.hr hírportál információi szerint a szlovák elnök testőrséget is hozott magával, noha a villa védett. Gašparovič fizeti a szakácsot és az ételt, de a szobalányt már például nem. A Jadrankát a múltban Borisz Tadics szerb elnök is felkereste, s bár fizetni akart a szállásért, protokolláris okokból ez nem volt lehetséges. Borut Pahor szlovén államfő családostul járt a villában, állítólag saját költségére. Volt ott Michael D. Higgins ír és Heinz Fischer osztrák köztársasági elnök is, de jóval rövidebb időre, mint Gašparovič. A szlovák elnök első megválasztása, 2004 óta évről évre Horvátországban nyaral – közli az adriai ország médiája.

Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »