„Sokaknak meglepetést fogunk okozni”

A Mi Szlovákiánk Néppárt változásokat vár a novemberi megyei választásoktól  – jelentette ki ma Marián Kotleba, a párt elnöke a Šarišské Michalany-i (Szentmihályfalva) községháza előtt az összegyűlt híveknek.

„Augusztus végén nyilvánosságra hozzuk jelöltjeink listáját, mely bizonyára sokaknak meglepetést fog okozni“ – mondta Kotleba a TASR-nek, aki elismerte, hogy a mai napon azért gyűltek össze, hogy megemlékezzenek a négy évvel ezelőtti rendőri beavatkozásról. Beszédében érezhető volt a politikai felhang. „A rendőrség jogtalanul lépett fel ellenünk, pedig mi csupán ki szerettük volna fejteni a  véleményünket a növekvő cigánybűnözésről“ – mondta.

Beszédében szót ejtett a szociális rendszerrel való visszaélésekről és az integrált iskolákról, emellett pedig arra kérte az összegyűlteket és pártja híveit, hogy vegyenek részt a megyei választásokon, támogassák pártja jelöltjeit és megyefőnök-jelöltjeit. „Nem jelölünk minden megyében megyeelnököt, de Besztercebányában biztosan“ – mondta mosolyogva Marián Kotleba.

A meghirdetett gyűlésen a párt 15 tagja volt jelen, s közel 50 ember figyelte messziről a történéseket. Kotleba üdvözölte Szaniszló Istvánt is, aki olyan földterületet ajándékozott neki Krasznahorkaváralján, ahol cigányok laknak.

Kitekintő / Parameter.sk

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »