Az ENSZ elmarasztalta Szlovákiát a roma- és magyargyűlölet miatt

Az Egyesült Nemzetek Szervezete jelentésben kritizálja Szlovákiát a szlovák sajtó és a szlovák politikusok részéről tapasztalható roma- és magyarellenes nyilatkozatok miatt.

Az ENSZ faji megkülönböztetés elleni bizottsága azt javasolja Szlovákiának, hogy a gyűlöletkeltő megnyilvánulásokért szabjon ki büntetést.

„A bizottságot továbbra is nyugtalanítja az uszító megnyilváulásokról szóló jelentések megnövekedett száma, melyek főleg romák, magyarok és idegen állampolgárok ellen irányulnak a sajtóban, interneten, közösségi hálózatokon és a sportban egyaránt” – áll a bizottság által megtárgyalt, kilences és tizes számú Szlovákiáról szóló jelentésében, a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöbölését célzó nemzetközi egyezmény teljesítésével kapcsolatban.

A bizottság ugyan tudomásul veszi például a nemzetiségek rádió- és tévéműsorokban való nyelvhasználatának támogatására elfogadott jogszabályokat, ám úgy véli, hogy további intézkedések szükségesek a sajtóban megjelenő gyűlölködő megnyilvánulások visszaszorítására.

„A bizottság javasolja, hogy a szerződő fél azonosítsa be azokat az egyéneket és csoportokat, amelyek gyűlöletet szítanak a kisebbségek és idegenek ellen, vizsgálja ki és büntesse meg a politikusok, kormánytagok és sajtómunkások gyűlöletbeszédeit” – áll a jelentésben.

Arra is felszólítja az ENSZ Szlovákiát, hogy fogadjon el tolerancianövelő, kulturális párbeszédet elősegítő és másság elfogadását segítő intézkedéseket, főleg az újságírók tekintetében.

Az ENSZ által megfogalmazott kritikára a szlovák belügyminisztérium reagált, mondván, hogy Szlovákia a „Szélsőséges megnyilvánulások elleni harc koncepciója 2011-2014” címet viselő stratégiával küzd a sajtóban, interneten és közösségi hálózatokon megnövekedett számú uszító megnyilvánulások ellen.

„A koncepcióból következő feladatok hatékony teljesítése hozzájárul ezen megnyilvánulások bármely formájának visszaszorításához a médiaeszközökben” – véli a minisztérium.

A Szlovákiáról szóló, kilences és tizes számú jelentéseket még februárban tárgyalta meg a bizottság, a svájci Genfben. A tárgyaláson a szlovákiai ENSZ-delegáció is részt vett, Fedor Rosocha, Szlovákia állandó ENSZ-képviselője vezetésével, de Peter Pollák romaügyi kormánymegbízott, valamint minisztériumok képviselői is részt vettek rajta.

A bizottság az ENSZ egyik szerződéses szervezete, 18 független szakértőből áll. Fő feladata a szóban forgó, rasszizmus visszaszorítását célzó nemzetközi egyezmény alkalmazásának ellenőrzése. A kilences és tizes számú, Szlovákiáról szóló jelentés a 2009-2012-es időszakot öleli fel.

Bumm.sk

Friss hírek