Szinte alig ülésezik az Egyesült Államok Kongresszusa

Évről évre kevesebb ülésnapot tartanak az Egyesült Államok Kongresszusának kamarái. Az utóbbi években számottevően csökkent mind a szenátus, mind pedig a képviselőház érdemi munkával töltött ülésnapjainak száma.

A napokban megkezdi egyhónapos nyári szabadságát az Egyesült Államok törvényhozásának mindkét kamarája. A szünet előtt a képviselőház és a szenátus tagjai is minden erejükkel azon vannak, hogy rendezzék a még függő ügyeket. A CNN elemzése azonban rámutat: egyre kevesebb azoknak a munkanapoknak a száma, amikor a törvényhozás érdemi munkát végez a fővárosban.

Rövidebb munkahét?

A képviselőház tagjai a számítások szerint a hivatalos munkanapok körülbelül 56 százalékát töltötték a Kapitólium Dombon – ez pedig azt jelenti, hogy átlagban csupán heti három napot dolgoztak. A szenátus esetében ez az arány kicsit kedvezőbb: a munkanapok 61 százalékát töltötték munkával. A munkahetek tehát rövidebbek lettek a törvényhozásban, ráadásul az utóbbi öt évben idén töltötték a képviselők és a szenátorok a legkevesebb időt a fővárosban. A 2013-as év első hét hónapjában a szenátus egy alkalommal sem ülésezett a hét minden egyes munkanapján – a képviselőház is csupán két alkalommal.

A CNN elemzésében ráadásul azokat az úgynevezett „pro-forma”, azaz látszatüléseket is munkával töltött napok közé számította, amikor az ülésnap egyfajta formaságnak számít: adminisztrációs okokból általában néhány perces ülést tartanak, de a törvényhozás tagjainak döntő többsége még ezen sem vesz részt.

Történelmi mélypont

A 2009-es év volt a csúcspont, hiszen akkor a szenátus 113 napon át ülésezett az augusztusi szünet előtt – 24 nappal többször, mint idén. A képviselőház esetében a 2009-es munkanapok száma „csak” 19 nappal több, mint a 2013-as szám. Ennek természetesen nyilvánvaló okai voltak: 2009-ben, Barack Obama első elnöksége idején a demokraták vezették a Kongresszus mindkét kamaráját és feszes napirenddel kívánták átnyomni a törvényhozáson az általuk preferált ügyeket.

A törvényhozás ülésnapjainak száma már a következő évben, 2010-ben is nagy mértékben csökkent, ez a folyamat pedig azóta is tart. Mióta a demokraták elvesztették uralmukat a törvényhozás mindkét háza felett, a legfőbb taktika a másik fél céljainak megakadályozására az időhúzás lett. Mind a demokraták, mind pedig a republikánusok obstrukcióval és az érdemi munka ignorlásával próbálnak keresztbe tenni az ellenfélnek. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a Kongresszus megítélése az utóbbi időben történelmi mélypontra süllyedt.

Számít ez egyáltalán?

Tény: a Kongresszus egyre kevesebb időt tölt Washington DC-ben az utóbbi években. Arról viszont továbbra is éles vita folyik, hogy számit-e ez egyáltalán. Az egyik tábor szerint az ülésnapok száma egyáltalán nem befolyásolja azt, hogy mennyi és milyen minőségű törvényt alkot meg a testület, hiszen rövidebb idő alatt is ugyanolyan hatékonyan működhet a Kongresszus. A másik tábor szerint azonban a rövidebb munkahéttel csak azt érik el, hogy adott esetben sürgősen, érdemi vita nélkül alkotnak meg egy-egy törvényt – ez pedig a későbbiekben komolyan problémák forrása lehet.

„Nem töltenek elég időt Washingtonban. Nem ismerik egymást. Csak a konfrontatív helyzetekben találkoznak… A törvényhozás egy komplex folyamat. Sok időt vesz el, az adok-kapok nem fér bele” – mondta el Lee Hamilton, aki 1965 és 1999 között volt a képviselőház tagja demokrata színekben. Hamilton szerint minél kevesebbet ülésezik a törvényhozás, annál nehezebb a törvényhozás, mivel ebben a szűk időkeretben a jogszabályok megalkotásán túl a fogadások, adománygyűjtő estek és az egyéb protokoll-események veszik el az időt.

Megoldások?

A helyzet súlyosságát már maguk a kongresszusi tagok is érzékelik. Több képviselő szerint el kellene törölni az augusztusi szünetet, mások azonban úgy gondolják, hogy ez sem segítene a Kongresszus produktivitásán. „Nem tudom elképzelni azt, hogy hatékonyabb munkát végeznének, ha többet lennének itt” – mondta el Mike Tanner, egy elemző intézet kutatója. Tanner szerint szinte mindegy, hogy a képviselők mennyi időt töltenek Washingtonban, hiszen az igazi alkuk a zárt ajtók mögött dőlnek el – ezekbe a tárgyalásokba pedig a legtöbb kongresszusi tagnak semmi beleszólása nincs.

Ezt erősítik meg a képviselők is. „Az igazi probléma az, hogy amikor itt vagyunk, nem csinálunk semmit. Jobban járunk, ha hazamegyünk, ahol a saját körzetünkben élő emberekkel tudunk foglalkozni” – mondta el a republikánus Earl Blumenauer, dél-oregoni képviselő.

A nyári szünetet követően azonban az előrejelzések szerint még aggasztóbb lesz a helyzet. A képviselőház 2013-as naptára alapján például ez év szeptemberében előreláthatólag csupán a munkanapok 56 százalékát töltik a fővárosban a képviselők. Ez az arány jövőre még tovább csökkenhet, ha az eddigi szokásokat vesszük figyelembe: idén januárban ugyanis a képviselőház 10 napot dolgozott – a szenátus pedig mindössze hetet. Ha ez így folytatódik tovább, könnyen lehet, hogy a washingtoni munka érdektelenségbe fullad és az Egyesült Államok 112. Kongresszusa lesz minden idők legkevésbé eredményes törvényhozási ciklusa.

Pintér Melinda

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »