Bostoni robbantás: jogszabályok akadályozták a merénylet meghiúsítását

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) belső vizsgálata szerint több jogi szabályozás és az igazságügyi minisztériumi rendelkezés akadályozta az FBI ügynökeit abban, hogy meghiúsítsák a bostoni robbantást – írta pénteken internetes kiadásában az The New York Times című napilap.

Az FBI-ban azt vizsgálták, hogy miként reagált a szakszolgálat arra, amikor az orosz hírszerzés 2011-ben arra kérte, járjon utána, hogy Tamerlan Carnajev radikalizálódott-e egyesült államokbeli tartózkodása idején. A belső vizsgálat megállapította, hogy az FBI-ügynökök azért nem tudtak fényt deríteni erre, mert több szövetségi törvény és igazságügyi minisztériumi rendelkezés akadályozta őket titkosszolgálati módszerek alkalmazásában, így például nem hallgathatták le a gyanús férfit.

mti

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »