A hadsereg is megsínyli a megszorításokat

A 2013-as költségvetés kiadáscsökkentő intézkedéseinek hatásai aggasztó helyen mutatkoztak meg: Chuck Hagel honvédelmi miniszter szerint a hadsereg készenléti ereje jócskán csökkent az elmúlt év során.

Hétfőn egy veteránoknak tartott beszédében a miniszter így fogalmazott: „Hogy megvalósíthassuk a hirtelen jött és túlzó csökkentéseket, amire a költségvetési megszorítások köteleztek, nagyon nehéz döntések elé álltunk: el kellett halasztanunk, csökkentenünk, vagy teljesen le kellett állítanunk olyan programokat, amelyek elősegítik a hadseregünk készenlétét – ezek magukban foglalják a kiképzést, a fenntartást, és a fejlesztési kiadásokat is.”

Hagel az elmúlt hetekben az országot járva több katonai támaszponton is meghallgatta a helyiek aggodalmait, melyek közül a legnagyobbnak mindenhol a megszorítás látszott. A pár hete Fort Braggben tartott meghallgatáson ötből három kérdés az ezzel kapcsolatos problémákra vonatkozott, de a többi is olyan költségvetési eshetőségeket feszegetett, amik megint csak ugyanerre a témára terelték a szót.

Július 8-án kötelező katonai eltávozásra küldik a civil honvédelmi dolgozók 90%-át. Összesen 11 nap fizetés nélküli szabadságot kell kivenniük szeptember végéig, ez az eredménye a nagyjából 20%-os fizetéscsökkentéseknek. Ezzel a lépéssel a Pentagon 1,8 milliárd dollárt spórolhat meg, a megszorításokkal összesen pedig 37 milliárdot.

A szenátus kedden egy Patty Murray vezette meghallgatáson foglalkozott a témával, ahol mindkét oldalról negatív véleménnyel illették a képviselők a 2013-as év költségvetési megszorításait. A legelfogadottabb konszenzus szerint egy 2014-es, hasonló méretű megszorítás képtelenné tenné az Egyesült Államokat arra, hogy két fronton harcoljon egyszerre.

A költségvetési bizottság egyik republikánus tagja, Jeff Sessions szerint úgy tűnt, a hadsereg nem is volt felkészülve ilyen méretű megszorításokra, de a Fehér Ház megnyugtatta őket arról, hogy talán egyáltalán nem is lesznek. Ezzel, hogy változtatások nélkül vágtak bele egy új költségvetési évbe, anélkül, hogy számoltak volna a kiadási csökkentésekkel, maximalizálódott az elbocsátások száma.

A tengerészgyalogság korábbi alelnöke, Robert Work abbéli aggályait fejezte ki, hogy a kétfrontos hadképesség az, ami az elmúlt 30 évben az Egyesült Államokat képessé tette arra, hogy igazi nagyhatalom lehessen. A jó hadikészültséggel együtt jár a hirtelen beavatkozás képessége és a problémás ügyek gyors lefolyású megoldása is. Thomas Donnelly, a fegyveres erők bizottságának korábbi munkatársa pedig Kína elmúlt években mutatott katonai felszerelkezéseinek veszélyeire figyelmezetett. Szerinte az Egyesült Államok által teremtett béke a Csendes-óceán térségében már most veszélyben lehet a megszorítások által elindított folyamatok miatt.

A meghallgatás lezárásaként Angus King független szenátor megjegyezte, hogy a 2013-as megszorítások még nem voltak olyan veszélyesek: sok könnyen elérhető, fölösleges program is volt, amit be lehetett szüntetni vagy ahonnan el lehetett vonni forrásokat. Ha viszont 2014-ben is ugyanekkora költségcsökkentésekre kell számítani, beláthatatlan, milyen hatásai lehetnek. Az eddigi tervek szerint a két év költségvetési tervezetei között márpedig akkora a különbség, hogy valószínűleg sor kerülhet ugyanekkora elvonásokra.

Büki Dániel

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »