Nőtt a szlovák élelmiszeripar nyeresége

Csaknem ötszörösére nőtt a szlovák élelmiszeripari vállalatok összesített, adózás előtti nyeresége 2012-ben az előző évihez képest – közölte az agrártárca adataira hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön.

A szlovák élelmiszeripari szektor vállalatainak összesített, adózás előtti nyeresége tavaly elérte a 195,5 millió eurót (közel 57 milliárd forint), ez csaknem ötszöröse volt a 2011-es eredménynek, amikor ez az összeg 40,5 millió eurót (közel 12 milliárd forint) tett ki.

Tavaly az élelmiszeripari cégek összesített bevétele 4,6 milliárd eurót tett ki, ez 6,3 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. Ugyanezen időszakban a szektorba tartozó vállalatok kiadásai lassabb ütemben emelkedtek, éves szinten 2,8 százalékkal, ezek összege 4,4 milliárd euróra rúgott.

Az élelmiszeripari szektor összes szlovákiai vállalatának 69 százaléka volt nyereséges tavaly, összesen 240 millió euró nyereséget termelve. A szektoron belüli ágazatok közül csupán egy akadt, amelynek összes vállalata nyereséget tudott produkálni, ez a szeszipar volt.

mti

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »