Megoldódó konfliktus? Közelednek a választások Maliban

A több mint egy éve polgárháborúval sújtott nyugat-afrikai országban a béke és a stabilitás helyreállítása a cél. A választásokat azonban továbbra is beárnyékolják a függetlenségért harcoló és a szélsőségesen iszlamista szervezetek terrorcselekményei.

Mali helyzete az Amadou Toumani Toure elnök elleni, tavaly márciusi katonai puccs óta válságos, így könnyen a szeparatista lázadók és az iszlamista csoportok kezébe kerülhettek az ország északi területei. Franciaország idén januárban küldött felszabadító egységeket Timbuktu, Kidal és Gao északi városokba, melyet július 1-től az ENSZ békefenntartó missziója vett át, melynek további feladata a katonaság támogatása a választások biztonságos lebonyolításában. A választásokat július 28-án tartják és a remények szerint ezt követően megindulhat a demokratikus intézmények helyreállítása az országban.

A legfontosabb irányvonalak

Mali stabilizációja alapvető célkitűzés valamennyi jelöltnél, tekintettel az ország északi részét terrorizáló számos csoportra, kiemelten a Tuareg szeperatistáinak, valamint az iszlamista szervezetek tevékenységére. A legfrissebb információk alapján a valószínűleg al-Kaidához köthető fegyveresek állítólag gyermekeket és nőket toboroztak az ország keletebbre lévő régióiban, hogy azok a választások napján támadásokat hajtsanak végre.

Az ország talpra állításában kiemelkedően fontos szerephez juthat Mali gazdasága is. Ehhez nyugati befektetők egy 43 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagot ajánlottak fel, melynek feltétele egy politikai „úti térkép” kidolgozása, illetve a választások megtartása.

Problémák a választások körül

Annak ellenére, hogy számos probléma felmerült a választásokkal kapcsolatban, a kormány ragaszkodik az előzetesen kitűzött július 28-ai időponthoz. Azonban szombaton, a Reuters tájékoztatása alapján négy választási tisztviselőt és egy polgármester helyettest raboltak el a Tuareg szeparatistái, mindezt csupán a választások előtt egy héttel. „Ez csakis az MNLA (Mouvement National pour la Libération de l’Azawad) lehetett. Megpróbálják szabotálni a választásokat.” – nyilatkozta egy helyi tisztviselő.

Egy másik lényeges probléma, hogy közel 1,2 millió potenciális szavazó nincs regisztrálva, valamint fél millió lakos vált földönfutóvá a már előzetesen említett konfliktus miatt. Így néhány jelölt, az északi területeken élő szavazók egyelőre megoldatlan kérdése miatt bírósági kérvényt nyújtott be a szavazás elhalasztására. Az International Crisis Group szintén a szavazás elhalasztása melle érvel, utalva a jelenlegi szűkös határidőre, mely könnyen kaotikus és vitatott szavazást eredményezhet egy legitimitását nélkülöző elnökkel. Azonban a magas rangú politikusok és tisztviselők, élükön Django Cissoko miniszterelnökkel, mindezt elutasították. „Minél hamarabb létrejön az új kormány, annál hamarabb lehet megoldani a válság igazi problémáit.” – mondta Dioncounda Traore, a jelenlegi átmeneti elnök.

A jelöltek

28 jelölt indul a választásokon. Előzetesen 36 jelölt volt, azonban többek jelentkezését hiányosságok miatt érvénytelenítették, valamint egy induló jelölt visszavonta jelentkezését. Az esélyesek között három korábbi miniszterelnököt, Cheick Modibo Diarrát, Modibo Sidibét és Ibrahim Boubacar Keitát, valamint egy volt pénzügyminisztert, Soumaila Cissét tartják. Továbbá egy női jelölt északról, Haider Aichata Cisse is jó eséllyel pályázik az elnöki pozícióra. Traore, aki 2012 áprilisában, a katonai vezetéstől vette át a hatalmat, nem indulhatott a választásokon. 

A választási eljárásról

A választáson csak az olyan, legalább a 35. életévét betöltött, mali állampolgárságú jelölt indulhat, akit vagy tíz törvényhozó, vagy öt helyi tanácsos támogat az ország kilenc közigazgatási régiójából. Ha nincs egyértelmű győztes az első fordulóban, a két vezető jelölt között egy végső fordulót tartanak augusztus 11-én.

Az ország 15 milliós népességéből becslések szerint 6,8 millió azon választók száma, akik vidéken élnek. 25 ezer szavazóhelységet alakítanak ki, melyek a választás napján helyi idő szerint reggel 8-tól este 6-ig lesznek nyitva. A nyilvántartás biometrikus és a szavazók a személyi igazolványuk alapján tudnak szavazatot leadni. A kormány június végén kezdte szétosztani a szavazókártyákat, megelőzve a hivatalos, júliusi kampányidőszakot. Több száz helyi és külföldi megfigyelőt akkreditáltak, beleértve 90 megfigyelőt az Európai Unióból, valamint szép számmal érkeztek az Afrikai Unió és az ENSZ részéről is.

További érdekes kérdés lehet a média szerepe a választásokon. A helyi médiának nincs preferált jelöltje, a másik oldalról viszont elvárják, hogy az egyes jelöltek megfelelő mennyiségű és minőségű szerepet kapjanak a médiában. Az újságírókat többek között az UNESCO és a Mali Újságírók Szövetségének segítségével képezték tovább a választások megfelelő minőségű tájékoztatásához. Yacouba Traore, vallásügyi miniszter pedig arra kérte a vallási alapú rádióállomásokat, hogy tudatosítsák az emberekben, hogy ez egy „békés és átlátható választás lesz”.

Tóth Dániel

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »