Pajtić: Szerbia tartsa tiszteletben Vajdaság jogait

Szerbiának az Európai Unióba vezető úton tiszteletben kell majd tartania Vajdaság alkotmányos és törvényes jogait – jelentette ki Bojan Pajtić tartományi kormányfő, s hozzátette, a köztársaságnak előbb-utóbb meg kell hoznia a tartomány pénzellátásáról szóló törvényt is.

„Ennek a törvénynek meg kell születnie, nem azért, mert valaki kedvébe akar járni a tartomány kétmillió polgárának, hanem azért, mert Szerbia uniós csatlakozásának egyik alapfeltétele az alkotmány és a törvények tiszteletben tartása” – nyilatkozta a kormányfő a Vajdasági Rádió és Televíziónak.

Szavai szerint a köztársasági hatalomnak a vajdasági kormánnyal szembeni „dölyfös” magatartása nem ok arra, hogy megszegje a törvényeket és az alkotmányt.

Véleménye szerint semmi sem indokolja a rendkívüli parlamenti választások kiírását, és hozzátette, a tartományi képviselőház hatalmi koalíciója, amelyet a Demokrata Párt, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a VMSZ alkot, stabil.

Pajtić ugyanakkor „a nyilvánosság szédítéseként” értékelte a szerb kormány rekonstrukciójáról szóló híreszteléseket.

„Ha valóban átalakítást akarnak, akkor leülnek a koalíciós partnerekkel, és megbeszélik, nem pedig fél éven keresztül üzengetnek az újságok hasábjain. Ez a nyilvánosság szédítése” – mondta a tartományi kormányfő, aki a köztársasági hatalomnak együttműködést kínált fel, kiváltképp a projektírói tapasztalatok átadása és az adminisztráció csökkentése terén.

„Csak emlékeztetni szeretnék, hogy a határon átívelő együttműködéssel kapcsolatos, Szerbiát is érintő projektumok 87 százalékát Vajdaság hozta tető alá. Az ország többi részének is szeretnénk felkínálni tudásunkat és logisztikai támogatásunkat” – mondta Pajtić.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »