Tabacsnik: felesleges jobban oktatni a magyaroknak az ukránt

Hatalompárti politikustársától kapott fájó pofont minap Gajdos István az ukrán  parlamentben.

Dmitro Tabacsnik oktatási miniszter közölte, hogy tárcájánál célszerűtlennek ítélték az ukrán nyelv tanításának javítását Kárpátalja magyar iskoláiban.

Az eset a Legfelsőbb Tanács ülésén történt, a kormányhoz intézett kérdések órájában. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, aki azzal az indoklással indult a Régiók Pártja (PR) listáján a tavaly őszi parlamenti választásokon, hogy a kárpátaljai magyarságot képviselje a törvényhozásban, a glavcom.ua portál tájékoztatása szerint elmondta Tabacsniknak, hogy „a régió magyarjai hiányát érzik az ukrán államnyelv oktatásának”. „Ezért azzal a kéréssel fordultak a minisztériumhoz, hogy az iskolákban egy órát a második idegen nyelv oktatására szánt időből adjanak át az ukrán oktatására” – írja a portál.

Tabacsnik erre a javaslatra negatívan reagált, és feleslegesnek tartotta az ukrán nyelv oktatásának javítását a magyarok körében – írja a glavcom.ua. „Az ön javaslata helytelen. A soknyelvűséggel minden művelt ember nyer. Minden iskolát ellátunk magyar nyelvű tankönyvekkel. Diszkrimináció lenne szegényebbé tenni a gyerekeket azáltal, hogy elvesszük tőlük a második idegen nyelv oktatására szánt órát az ukrán javára. A minisztérium álláspontja, hogy minden iskolának teljesítenie kell az állami szabványokat” – jelentette ki Tabacsnik a glavcom.ua szerint.

A portál emlékeztet, hogy a szeptemberben kezdődő új tanévtől Ukrajna iskoláiban bevezetik a második idegen nyelv kötelező oktatását. Hozzáteszi: sajtóértesülések szerint az oktatási minisztérium arra kötelezi az iskolákat, hogy az orosz nyelvet válasszák második idegen nyelvnek. Ugyanakkor Kárpátalján érzékelhető probléma az ukrán nyelv gyenge oktatása a magyar közösségben – zárul a glavcom.ua írása.

Az eset sok tekintetben tanulságos. Egyrészt rámutat, hogy az oktatási minisztérium változatlanul kellő politikai támogatottsággal rendelkezik helyenként ámokfutásra emlékeztető reformjainak végrehajtásához. Amint számos egyéb esetben, a tárca most sem hajlik meg az észérvek előtt, elzárkózik a párbeszéd elől, ami érthetően elsősorban a kisebbségek számára kedvezőtlen.

Másrészt a Legfelsőbb Tanácsban történtek azt is kiválóan szemléltették, hogy mit ér a „magyarság képviselője” az ukrán parlamentben, még akkor is, ha a hatalompártot erősíti. Tabacsnik úgy „hessegette el” cinikus válaszával Gajdost, ahogyan az álmos őszi legyet szokás. Pedig a honatya, aki eddig sem tűnt ki különösebben a magyarság érdekeit szolgáló merész javaslataival, most egyenesen félig feltartott kézzel indult csatába, amennyiben nem azt kérte, hogy a második idegen nyelv oktatására szánt egy órát a magyar nyelv tanítására fordítsák, mivel anyanyelvünkre már amúgy is alig jut idő az iskolában. Talán abban reménykedett, amikor azt a bizonyos heti egy órát az ukrán nyelv tanítására kérte fordítani, hogy az államnyelv oktatásának javítására tett javaslat majd meghatja az oktatási tárca vezetőjét, s így neki sikerülhet az – legalábbis részben –, amit a kárpátaljai magyar szakmai és politikai érdekvédelmi szervezetek az elmúlt egy esztendőben nem tudtak elérni. Kiderült azonban, hogy a „magyar” képviselő szava sem hallatszik fel a hatalmi Olümposz csúcsáig, befolyása nem képes a magyarság számára kedvező döntésre bírni a kormányt, amelyet adott esetben szemmel láthatóan egészen más – a magyarságra nézve hátrányos következményekkel járó – szempontok vezérelnek.

Kitekintő / Kárpátalja Ma / Hét

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »