Leporolná a kisebbségi önkormányzati modelleket az MKP

A Magyar Közösség Pártja az év végéig szeretné bemutatni a szlovákiai kisebbségi önkormányzatok működésével kapcsolatos javaslatait. A párt a kilencvenes évek elején született modelleket szeretné aktualizálni, s az eredményt 2014 elején mutatná be – tájékoztatott Berényi József, az MKP elnöke.

„Örülünk, hogy mások is úgy látják, működő modellek lehetnek a kisebbségi önkormányzatok Szlovákiában. Ezek a nemzeti identitás megőrzése mellett integráló eszközként is működhetnek” – mondta Berényi. A pártelnök a ruszinok hasonló elképzelésére reagált, amelyet a Szlovákiai Ruszinok Kerekasztala múlt heti ülésén mutattak be Eperjesen.

Hasonló önkormányzati szervek működnek Magyarországon vagy Szerbiában. A ruszinok szerint a kisebbségi önkormányzat hatáskörébe tartozhatna a különféle kisebbségi egyesületek, iskolák, folyóiratok létrehozása és finanszírozása, kulturális rendezvények szervezése, valamint a kisebbségi érdekek képviselete a helyi és regionális önkormányzatok szerveiben, illetve az állami szférában egyaránt.

A kisebbségi önkormányzatok rendszere lehetővé tenné a kulturális és művelődési célok megvalósítását azokban az esetekben is, mikor a kis létszámú nemzeti közösségek nem rendelkeznek képviselettel a helyi és a regionális önkormányzatokban – mutattak rá a ruszinok. Szlovákia lakosságának 15 százalékát a kisebbségek alkotják, tehát ennek megfelelő figyelmet érdemelnének – tették hozzá. Berényi a ruszinokhoz hasonlóan hajlik arra, hogy a kisebbségi ügyeket különválasszák az emberi jogi ügyektől.

Kitekintő / Hírek.sk

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »